:

Holokauszt Emlékmúzeum: Kényszersterilizálások is lehetnek az ujgurokat fogva tartó kínai koncentrációs táborokban

Holokauszt Emlékmúzeum: Kényszersterilizálások is lehetnek az ujgurokat fogva tartó kínai koncentrációs táborokban
  • 24.hu
  • 09 Nov, 2021
  • Címkék: #

Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma egy ötvenkilenc oldalas új jelentést mutatott be kedden a kínai kormány által szervezett, jellemzően az ujgur muszlim kisebbség ellen folytatott súlyos jogsértésekről. AP News az írja, a ?Lassan eltüntetni minket ? A kínai kormány támadása az ujgurok ellen? című jelentésben új megállapítások is szerepelnek, amelyek arra utalnak, hogy a kisebbség elleni fellépések száma és súlyossága is növekedet az embertelen cselekmények leleplezése óta.

A kínai kormány mindent megtett annak érdekében, hogy az ujgurok elleni bűncselekményekről szóló információk ne lássanak napvilágot

? emlékeztetett Tom Bernstein, a múzeum Lelkiismereti Bizottságának elnöke, aki sürgette, hogy a kínai kormány állítsa le az ujgur nép elleni támadásait, és tegye lehetővé független nemzetközi megfigyelőknek, hogy kivizsgálják, és elejét vegyék újabb bűncselekmények elkövetésének.

A tanúk vallomásait, disszidensek nyilvánosan elérhető beszámolóit és emberi jogi csoportok jelentéseit idéző jelentés bővíti a múzeum 2020. márciusi megállapításainak körét. Az akkor ismert adatok szerint a Kínai Kommunista Párt üldözte, törvénytelenül bebörtönözte és más módon súlyosan korlátozta az ujgur kisebbség tagjainak fizikai szabadságát.

Az új megállapítások között most szerepel a kényszersterilizálás, a szexuális erőszak, a rabszolgaság és a kínzás vádja is. Az Egyesült Államok kormánya már korábban megállapította, hogy Kína fellépése az ujgur muszlim és más kisebbségi lakosság ellen népirtásnak minősül.

Kína többször is visszautasította a régióban elkövetett emberi jogi atrocitások vádját, sőt hazugságnak minősítette azokat. Csang Jun, Kína ENSZ-nagykövete éppen a múlt hónapban támadta meg azt a negyvenhárom ország által aláírt nyilatkozatot, amelyben elítélték az ujgurok és más vallási és etnikai csoportok tagjainak kínzását és elnyomását Hszincsiang tartományban. Külföldi kormányok és a kutatók szerint becslések szerint akár egymillió embert is fogva tarthatnak koncentrációs táborokban vallási, etnikai kisebbségi hovatartozásuk okán.

Az ujgur embereket, családokat és közösségeket ért károk mély fizikai és érzelmi sebeket ütöttek. Az elszenvedett szörnyűségekből származó trauma ujgurok generációinak fog ártani

? mondta Naomi Kikoler, a múzeum Simon-Skjodt Népírtás-megelőzési Központjának igazgatója, hozzátéve, a jelentésnek figyelmeztetésül kell szolgálnia a világ országainak számára a kínai kormány kegyetlen gyakorlatának leállítása érdekében. Magyarország, mint azt korábban megírtuk, nem csatlakozott az ujgurok elleni jogsértések ellen tiltakozó negyvenhárom aláíró oszrághoz.

The post Holokauszt Emlékmúzeum: Kényszersterilizálások is lehetnek az ujgurokat fogva tartó kínai koncentrációs táborokban first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés