:

140 millió forintba kerül a legolcsóbb jegy az űrbe

140 millió forintba kerül a legolcsóbb jegy az űrbe
  • 24.hu
  • 10 Nov, 2021
  • Címkék: #

Richard Branson, a Virgin Galactic alapítója idén nyáron a világűr pereméig utazott vállalata gépével. A cég legfőbb célja az, hogy az űrturizmus fontos szereplőjévé váljon, és egyelőre úgy tűnik, hogy a terv jó úton halad. A Virgin Galactic pénzügyi eredményeiről szóló jelentésében azt írják, Branson útja óta nagyjából száz jegyet adtak el – számol be az AFP.

Az első kereskedelmi járat 2022 végén indulhat.

Egy-egy jegy jelenleg 450 ezer dollárba (mintegy 140 millió forintba) kerül.

A 2005-ben megindított, majd 2014-ben lezárt elővásárlás során nagyjából 600 ügyfél fizetett, akkor a jegyek még 200-250 ezer dollárosok voltak. A cég eddig összesen 700 jegyet adott el.

Michael Colglazier, a Virgin Galactic vezérigazgatója szerint megkezdődött a flottabővítés, a cél a járművek tartósságának, megbízhatóságának és kiszámíthatóságának növelése. Mint kiemelte, óriási a kereslet az űrutazások iránt, a vállalat pedig a tervezettnél korábban kezdhette el az értékesítést.

EyePress News / EyePress / AFP

A 2004-ben alapított Virgin Galactic idén júliusban hajtotta végre történelmi tesztjét, megelőzve az űrturisztikai riválisokat, azóta viszont több kellemetlen eset is történt a vállalattal. Szeptemberben a Szövetségi Légügyi Hivatal (FDA) megállapította, hogy a repülés során a gép eltért a kijelölt légtértől, ezt pedig nem kommunikálták megfelelően. Októberben a Virgin Galactic azt is bejelentette, hogy elhalasztják az Olasz Légierő tagjaival tervezett küldetést, mivel az érintett járművek egyes alapanyagai nem szerepeltek jól a laboratóriumi teszteken.

A cég két nagy riválisával, a SpaceX-szel és a Blue Originnal ellentétben nem kapszulával, hanem egy hordozógéppel, illetve az arról leváló űrrepülővel juttatja a magasba az utasokat. Noha a SpaceX és a Blue Origin pontos jegyárai nem ismertek, a becslések alapján drágábbak lehetnek. A későbbiekben az ár előreláthatóan tovább csökken majd.

The post 140 millió forintba kerül a legolcsóbb jegy az űrbe first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés