:
Breaking News

Ha az arcradírozással adsz magadnak szeretetet, az is jobb, mintha nem kapnál senkitől

Ha az arcradírozással adsz magadnak szeretetet, az is jobb, mintha nem kapnál senkitől
  • 24.hu
  • 10 Nov, 2021
  • Címkék: #

Népszerű dolog azt hangoztatni, hogy a kor csak egy adat, és az a lényeg, hogy hány évesnek érezzük magunkat, továbbá mennyire vagyunk a helyünkön az életben. De van itt két ellentmondás: egyrészt a különböző generációk eredendően eltérő élethelyzetét, egzisztenciális kiindulópontjait és az ebből fakadó különbségeket lehetetlen eltagadni, másfelől mit kezdjen magával az, aki olyan korban született a világba, amikor az élet széttöredezettsége miatt nem igazán határozható már meg senkinek a helye az életben. Ez az az alapélmény, amivel a Z generáció ? a ?90-es évek második fele és a 2010-es évek első fele között születettek, azaz a mai tinik és húszas éveik első felét töltők ? tudatára ébredve találkozik. És miközben minden generációnak megvan a maga kellően nehéz keresztje, ezért pedig fontos emlékezni, hogy nem a nyomor olimpiáján versenyzünk egymással, az egymás iránti megértésre törekvés azért elvárható. Ehhez muszáj bele-belelátnunk egymás valóságaiba, ebben pedig most egy megejtően emberi doku, Kőrösi Máté Dívák című filmje segít.

HBO

Adott három lány, Emese, Szani és Tina. Ahányan vannak, annyifélék, más a családi hátterük, máshogy néznek ki, más érdekli őket, ?csak? barátságuk fűzi össze őket, no meg az élethelyzetük: ugyanoda járnak iskolába, épp érettségizni készülnek hozzájuk hasonló olyan fiatal felnőttek között, akiknek a szokásos közoktatási keretek között ez nem jött össze. Ők hárman elválaszthatatlan jóbarátok iskolán kívül is, ott meg csak hármasban mozognak, magukat Díváknak nevezik, és úgy is viselkednek: hangosak, vagányak, van véleményük és nem félnek hangoztatni, és nagyon-nagyon menőn néznek ki. Bár ez utóbbival ők vitáznának a leghangosabban: nem nagyon van olyan megszólalásuk, amelyben nem adnának hangot annak, hogy mennyire elégedetlenek a saját külsejükkel, itt kövér, ott csontos, itt puhány, ott foltos, karikás, puffadt, undi ? megspórolnám a hazug és hiteltelen sopánkodást arról, hogy jaj, ezek a szép hamvas kislányok pedig milyen meseszépek. Egyrészt, mert nem venném el tőlük a saját valóságukat, másrészt, mert azt, hogy szép, senki soha nem fogja elhitetni senkivel, aki magát nem látja annak.

HBO

Ez a szépségtéma láthatólag központi kérdés a három lány életében ? pontosabban inkább csak kettejüknek, Tina látszólag ezt kevésbé veszi vérkomolyan ?: a frizura és a smink milyensége központi kérdés, a működöm színe-mintája hetekre előre mindenkinél be van tervezve, a köröm állapota gyakorlatilag az élet általános minőségének mérőszáma. Könnyen felszínességet kiált az ember mindezt látva, ám ahogy a film halad előre, és kirajzolódik a három lány életének hátterében meghúzódó számos trauma és általános sötétség, úgy értjük meg, hogy itt bizony a bőrápolás nem hiúsági kérdés. Az arcradír, a pakolás, a lemosó, az arcpermet mind-mind a világ mocskának eltakarítására lenne hivatott, még ha alkalmas nem is, a kenegetés-dörgölés pedig az önszeretet gyakorlásának legotthonosabb, legelérhetőbb eszköze, ez az önszeretet és öngondoskodás pedig nem ritkán az egyetlen fajta szeretet és gondoskodás, amire ezek a lányok számíthatnak. Egy terápiás csoportban nemrég azt a feladatot kaptuk társaimmal, hogy magunkra, befelé figyelve érintsük, simogassuk, tartsuk meg kezünkben saját arcunkat, mindehhez a csoportvezető a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz című dalt tette be kíséretként ? az üzenet, hogy bizony, ki-ki a saját társa és támasza kell legyen legelsősorban, a Dívák arcápolási rituáléit figyelve intenzíven idéződött fel bennem. Ezáltal pedig megértettem valamit abból a szeretethiányból, amelyből, ha nem is kizárólag és pláne nem tudatosan, de a Z generáció felszínesnek tűnő szépségápolási mániája fakad.

HBO

A három lány tehát ?divatol?, sminkel, szépítkezik, nevet, iszik, füstöl ? miközben kőkemény családi és társadalmi drámák bontakoznak ki körülöttük: mentális zavarok, kiszolgáltatottság, anyagi nehézségek, a születési család hiánya, kiszámíthatatlansága, értetlensége, elvárásai, az űr betöltésére irányuló próbálkozások barátokkal, kapcsolatokkal, választott családdal, sőt, néhol tetszőlegesen kiválasztott idegenekkel egészen megrendítő. A rendező időnként maga is feltűnik, hol izgalmas, ízlésesen alkalmazott animációkon, hol személyesen, és nemcsak testileg: személyisége, saját vívódásai is fel-felhangzanak néha, a hőseivel történtek, az ő felnőtté válási törekvéseik önreflexióra, szembenézésre, elgondolkodásra késztetik ? ami egyébként vélhetőleg minden dokumentumfilmesnél megesik, ám Kőrösi Máté ezt nem hallgatja el, hanem filmjének részévé teszi, ezzel is közelebb lépve hőseihez, a nézők felé finoman jelezve: nem vagyunk annyira mások.

HBO

Hogy a Dívák ilyen mélyen emberi és megejtően érzelmes lett, az alighanem ebből a közelségből, és abból is fakad, hogy a rendező meglátta saját magát visszatükröződni alanyaiban. Már a kiindulás is erről árulkodik. A film ugyanis, melyet rendezője eredetileg az SZFE dokumentumfilm szakos vizsgafilmjének forgatott, majd ezt bővítette egész estés dokuvá, épp olyan sodródásból és a véletlenek elfogadásából, mi több, átöleléséből született, amilyennel a hősei a mindennapokkal találkoznak: Kőrösi nem tudott témát választani, aztán elé sodródott három fiatal lány, és úgy döntött, akkor legyenek ők. Nem kétlem, hogy azóta van okos válasza a miértekre, de a filmből érezhető, hogy valójában nem volt ez a választás sokkal tudatosabb, mint hogy ?mert miért ne?. Van abban valami finom filozófia, hogy a Dívák, lerázva a doku műfaj alapértelmezett vonzódását az extrém karakterek és élethelyzetek iránt, meglehetősen közel maradt a hétköznapokhoz: érezzük, hogy végeredményben e film hőse lehetett volna bármelyik másik háromfős barátnőcsapat, hiszen ez a három lány épp olyan különleges, mint bárki más, minthogy nincs unalmas emberi lány, átlagember nem létezik.

Ez a közelség a hétköznapisághoz pedig azt is eredményezte, hogy Tina, Emese és Szani történetéből tényleg megérezhetünk valami általános érvényűt. Valamit arról, hogy milyen ma húszévesnek lenni Budapesten, Magyarországon, a Föld nevű bolygón.

A Dívák a 18. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál nyitófilmje volt, de további vetítésen és online is látható lesz a fesztivál ideje alatt, valamint a filmet forgalmazó HBO is műsorára tűzi majd: november 18-tól az HBO Go-n lehet majd megnézni.

Bodnár Judit Lola további cikkei ?Nem olyan volt az életem, mint amilyen én vagyok? ? leplezetlen és felemelő lett a Tina Turner-filmEz történik, ha az alkotók nem veszik be a játékba a nézőtHogy miért kell velünk ennyit foglalkozni? Mert ennyit baszogattok

The post Ha az arcradírozással adsz magadnak szeretetet, az is jobb, mintha nem kapnál senkitől first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés