:

Garázdasággal vádolják a két iráni egyetemistát, akik balhéztak a kórházi karanténban

Garázdasággal vádolják a két iráni egyetemistát, akik balhéztak a kórházi karanténban
  • 24.hu
  • 12 Nov, 2021
  • Címkék: #

Garázdaság miatt emelt vádat a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség azzal a két iráni férfival szemben, akik tavaly márciusban balhéztak az egyik budapesti kórházban, miután járványügyi zárlat alá helyezték őket koronavírus-fertőzés gyanúja miatt.

A Fővárosi Főügyészség által közölt vádirat szerint az illetékes hivatal koronavírus-fertőzés gyanúja miatt járványügyi zárlat alá helyezett több iráni személyt, akik tavaly március 7-én egy budapesti kórházban kerültek elhelyezésre.

A 24 éves és egy 23 éves iráni férfi a délutáni órákban érkeztek a kórházba, az egészségügyi alkalmazottak ekkor elhelyezték őket egy kórteremben. Amikor az egyetemisták megtudták, hogy a kórházat nem hagyhatják el, hangoskodva fejezték ki nemtetszésüket, s nem működtek együtt a kórház dolgozóival.A viselkedésük hatására a kórházban lévő más iráni férfiak is hangoskodni kezdtek, s a vádlottakkal együtt egymás szobájába átjártak, egymás ágyába feküdtek, s nem követték az ápolók, orvosok utasítását.

A két férfi a kórterem ablakán keresztül kimászott az erkélyre, és az egészségügyi személyzet tiltása ellenére, átmentek a többi kórterembe. Ezt követően visszamásztak a kórtermükbe és mutatták egyik ápolónak, hogy nyissa ki az erkélyajtót. Az ápoló ezt nem tette meg, ezért az erkélyajtót mindketten rángatni kezdték, majd kiabálva a kórterem ajtaját rugdosták.

Az egészségügyi intézményben a járványfenyegetettség kezdeti szakaszában elkövetett cselekmény kihívó közösségellenessége és tárgyi súlya jelentős. A terheltek erőszakos magatartása pedig alkalmas volt az ügyészség szerint arra, hogy a kórház dolgozóiban, valamint más betegekben megbotránkozást, riadalmat keltsen.

Az ügyészség felfüggesztett fogházat kért a garázdasággal vádolt két férfire.

The post Garázdasággal vádolják a két iráni egyetemistát, akik balhéztak a kórházi karanténban first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés