:

Végleg lezárult a lúgos orvos ügye

Végleg lezárult a lúgos orvos ügye
  • 24.hu
  • 12 Nov, 2021
  • Címkék: #

Elutasította az Alkotmánybíróság Bene Krisztián panaszát, amely az ellene hozott ítélet alaptörvényellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányult, ezzel végleg lezárult az ügy, írja a Telex.

A lap emlékeztet, a lúgos orvosként elhíresült férfit 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték, amiért megkötözte, elkábította, és maró lúgot locsolt volt barátnője, Renner Erika nemi szervére és annak környékére, amiért néhány hónappal korábban szakított vele.

Bene a Kúria 2018-as jogerős ítéletével szemben aztán először 2019 októberében nyújtott be alkotmányjogi panaszt, amit elutasítottak, majd újra próbálkozott.

Az AB mostani érvelésében rögzítette, hogy önmagában az a körülmény, hogy az indítványozó nem ért egyet a bíróságok döntésével és annak indokolásával, nem elégséges érv a támadott döntés alaptörvény-ellenességének alátámasztására. Márpedig sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvényellenesség, sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés nem merült fel.

Benének egyébként 25 millió forint kártérítést is kell fizetnie Renner Erikának, amiért megsértette a nő testi épséghez és egészséghez fűződő jogát. A nő akkor a Telexnek arról beszélt,

Magyarországon ennyit ér a testem.

The post Végleg lezárult a lúgos orvos ügye first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés