:

Az uniós bíróság megerősítette, hogy a Google visszaélt erőfölényével

Az uniós bíróság megerősítette, hogy a Google visszaélt erőfölényével
  • 24.hu
  • 12 Nov, 2021
  • Címkék: #

Az Európai Törvényszék helyben hagyta az Európai Bizottság Google-ra kiszabott, 2,42 milliárd eurós versenyfelügyeleti bírságát, egyúttal kimondta: a cég visszaélt erőfölényével ? tájékoztatta a Gazdasági Versenyhivatal pénteken az MTI-t.

Felidézték: az Európai Bizottság 2017 nyarán rótta ki a bírságot a Google-re; a vállalat jogorvoslattal élt a határozattal szemben, amelyet most elutasítottak. A feltárt jogsértés az Európai Gazdasági Térség 13 országát érintette, Magyarország nem volt köztük. Az amerikai cégnél folytatott vizsgálat feltárta, hogy a termékkeresések eredményei figyelemfelkeltőbb módon jelentek meg az oldalon, ha a Google saját szolgáltatásából származtak. A vállalat tehát jogsértő módon biztosított előnyt saját árösszehasonlító szolgáltatásának a versenytársakéval szemben. A cég ezzel akadályozta a fogyasztókért folyó valódi versenyt az árösszehasonlító szolgáltatások között.

A GVH megjegyezte, hogy a döntés megerősítőleg hathat a hazai versenyhatósági vizsgálatokra is. A magyar versenyhatóság jelenleg hasonló vizsgálatot folytat annak feltárására, hogy Google keresőjében dalcímekre megjelenő dalszövegkártya alkalmazásával a kaliforniai cég versenyjogot sértő módon részesíti-e előnyben saját szolgáltatását.

Hangsúlyozták, hogy a magyar versenyhatóság az Európai Bizottsághoz hasonlóan különös figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások magatartásainak vizsgálatára. A GVH a Google számára korábban már írt elő kötelezettségeket az Allo chatkliens kapcsán és jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, illetve a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását.

The post Az uniós bíróság megerősítette, hogy a Google visszaélt erőfölényével first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés