:

Kipróbáltuk: A Huawei nova 9 hozza, amit hoznia kell! (x)

Kipróbáltuk: A Huawei nova 9 hozza, amit hoznia kell! (x)
  • 24.hu
  • 15 Nov, 2021
  • Címkék: #

Amikor megérkezett a teszttelefon, kissé félve nyitottuk ki a dobozát, hiszen a készülék árszintje egyfajta szürkezóna: láthatóan nem belépő szintű, de ennyiért manapság nem adnak csúcskategóriás mobilt jó pár éve. Ehhez képest már az mosolyra húzta a szánkat, hogy a kifejezetten szép külsejű telefon mellett (erre mindjárt visszatérünk) ott figyelt a töltő is, ezt az elmúlt években sokan konzekvensen kihagyják. Itt ráadásul egy 66 wattos gyorstöltőről van szó, szóval a bemutatkozás jól sikerült. Ahogy elkezdtük bigyózgatni a telefont is, egyértelművé vált, hogy a többi lépcsőfokkal sem lesz gond.

Elegancia és szépség

Elsőre szinte el sem hittük, hogy a Huawei nova 9 kijelzője közel 6 és fél hüvelykes képátlót kapott, ugyanis a minimális káva és a vékony kivitel miatt a mobil légies érzetű maradt. A hátlap üveget, valamint fémszerűen csillámló felületkezelést használó összeállítása pedig egyszerre divatos és vagány, ugyanúgy el tudjuk képzelni egy estélyen megvillantva, mint ahogy egy fiatalos buliban elővéve is nagyot néznek majd a többiek.

A telefon bekapcsolása után az előlap is elkápráztatott, méghozzá a kifejezetten színgazdag, hihetetlenül kontrasztos kijelzőnek köszönhetően. Ráadásul külön élmény kezelni az érintőfelületet, ugyanis az érintés-érzékenységet és a képfrissítést is alaposan felturbózták. Épp ezért nincs semmilyen késleltetés az ujjunk mozdulatai és a kijelzőn megjelenő események között, és a kompatibilis játékok, filmek is sokkal “simábban” futnak a megszokottnál.

A kijelzőt egyébként csak az apró szelfikamera-lyuk üti át felül, az ujjlenyomat-olvasó ugyanis már láthatatlanul a panel alatt rejtőzik, és csak az ikonja villan fel akkor, amikor a használatára van szükség.

Huawei

Van képe hozzá!

A Huawei nova 9 kezelése könnyed és gyors. Ehhez egyrészt remek alapot ad a Snapdragon 778G chipsetre épülő hardver, valamint az EMUI 12 kezelőfelület. Ezeken az általunk próbált játékok és felhasználói appok egyaránt gyorsan és megbízhatóan futottak, ráadásul a végletekig barátira faragott felületen mindent kényelmesen és kézreállóan érhetünk el, még olyan extrákat is, mint a háztartás többi Huawei eszközének “parancsnoki központját”, ahol a FreeBuds fülestől a MateBook laptopig sok mindennel összekapcsolhatjuk a telefont. Az AppGallery segítségével egyébként gyorsan telepöttyözhetjük alklamazásokkal a készüléket, itt szinte minden fontos alkalmazást megtalálunk. Ha valamit mégsem, a Petal Search egyszerre szolgál internetes keresőként és az alkalmazások telepítésének kezdőpontjaként.

A kamerák terén alaposan elkényeztet a Huawei nova 9: az előlapon a szokásos, pár megapixeles szelfikamerácskák helyett elképesztő 32 megapixeles szenzort találunk, ami akár 4K-ban is képes szelfi videókat készíteni. A hátoldalon egy nem tolakodó, igényesen elhelyezett kameraszigeten egy négylencsés egység fogad, amelyet egy 50 megapixeles főkamera ural, ehhez jön kiegészítésképpen egy ultraszéles 8 mpx, egy mélységélesség-szenzor 2 mpx, valamint egy makrószenzor szintén 2 mpx felbontással. Ez a “csapat” már tökéletesen elég arra, hogy nagy átfogású tájképektől egy apró bogárig mindent élesen, dinamikus színekkel, villámgyors fókusszal megörökíthessünk. Ehhez használhatjuk a mesterséges intelligenciával megtámogatott automata módot, amely nem csak azt ismeri fel, hogy a körülményekhez és a fotózni kívánt célhoz mi a legjobb beállítás, de még a fényszegény környezetekben is nagyon jól teljesít. A profiknak pedig egy csomó manuálisan állítható kütyü mellett a RAW formátum is rendelkezésre áll, ami veszteségmentesen tárolja el a képeket a későbbi szerkesztéshez.

Összességében egy olyan telefont ismerhettünk meg a Huawei nova 9 “személyében”, amely akár példa is lehetne mások számára, hogy a csúcsminőség nem félmilliónál kezdődik. Ez az a mobil, amit sem külseje, sem tudása miatt nem kell rejtegetni, sőt: nálunk például ez a teszt esélyesen egy hosszan tartó barátság kezdete.

The post Kipróbáltuk: A Huawei nova 9 hozza, amit hoznia kell! (x) first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés