:

Tarlósék mellett az ellenzék is vastagon benne volt a budapesti patkányirtás árának elszállásában

Tarlósék mellett az ellenzék is vastagon benne volt a budapesti patkányirtás árának elszállásában
  • 24.hu
  • 16 Nov, 2021
  • Címkék: #

?Az előző városvezetés érvénytelen közbeszerzése miatt most nekünk kell kártérítést fizetnünk? ? írta Karácsony Gergely Facebook-oldalán azt követően, hogy a Kúria jogerős ítéletében megállapította: a Fővárosi Önkormányzat még Tarlós István idején egy érvénytelen ajánlatot nyilvánított a Budapest ?patkánymentes állapotának fenntartására? kiírt közbeszerzési eljárás nyertesévé.

Néhány fontos dolog viszont nem szerepelt a főpolgármester bejegyzésében:

egyrészt még zajlott a per, amikor a Fővárosi Önkormányzat az eredetileg 2022-ig szóló szerződés ellenére új közbeszerzési eljárást hirdetett a patkányirtási feladatok ellátására 2020 őszén. Ezt szintén az a RNHB Konzorcium nyerte, amelynek 2018-as ajánlatát a mostani jogerős ítélet érvénytelenné nyilvánította. Ez úgy történhetett meg, hogy a jogtalanul megkapott megbízás teljesítésével a konzorcium olyan referenciát szerzett, amivel az újabb (még a jogerős döntés előtt lezongorázott) tenderen megalapozottan indulhatott. Az igazsághoz az is hozzátartozik: 2018-ban Karácsony is megszavazta, hogy ez a konzorcium végezze a patkányirtást. A tender körüli mizériát már csak azért sem lehet kizárólag a Fidesz ügyének tekinteni, mert az RNHB Konzorcium egyik tagjának, a Bogármérnökség Kft.-nek az ügyvezetője Leel-Őssy Gábor, a DK politikusa, aki győzött az ellenzéki előválasztáson, így Békés megye 3-as számú körzetében, Gyulán ő indulhat a Fidesz jelöltje ellen.

Leel-Őssy Gábort telefonon kerestük, de a konzorcium szakmai vezetőjéhez, Takács Zoltánhoz irányított minket.

Ez egy szakmai kérdés, semmi mást nem tudok ehhez hozzátenni

? nyilatkozta Leel-Őssy, amikor a politikai szálra kérdeztünk rá.

Nem drágult a patkányirtás ? ezt már Takács Zoltán jelentette ki, de később így fogalmazott:

ebben az évben lett egy új szerződés megkötve, amit már egy teljesen új metódus szerint írtak ki, és ezért is kerül valamennyivel többe.

Takács Zoltán elárulta azt is, hogy a Kúria döntése nem érte őket váratlanul.

Már nincs patkányfertőzöttségi elvárás

A Bábolna Bio 47 éven keresztül végezte a budapesti patkánymentesítést, ezért volt meglepő, hogy 2018-ban a Főpolgármesteri Hivatal által kiírt közbeszerzési eljáráson nem ezt a céget hirdették ki győztesnek. Igaz, az RNHB Konzorcium alacsonyabb összegű ajánlatot tett, de azóta már több százmillió forint rendkívüli többletforrást kellett biztosítani számukra a patkányirtásra. így az önkormányzat végül többet költött a szolgáltatásra, mintha a Bábolna Bio ajánlatát fogadta volna el.

Szigetváry Zsolt / MTI A Bábolna Bio Kártevőirtó és Szolgáltató Kft. patkányirtási részlegének munkatársai dolgoznak 2016. augusztus 11-én

A mostani jogerős ítélet szerint a konzorcium benyújtott referenciái nem feleltek meg a kiírásnak. Az ennek ellenére a megbízást elnyerő RNBH 2018 júliusának végén megkezdte a patkányirtást. Akkortól kezdve pedig megugrott a patkánybejelentések száma. 2017 októberében, amikor még a Bábolna Bio végezte a fővárosi patkányirtást, a patkányészlelésről szóló bejelentések száma 601 volt. Egy évvel később már 1371 bejelentés érkezett Budapesten ugyanebben a hónapban, míg 2019-ben 1015.

Ez azt jelenti, hogy 2019-re kifejezetten súlyossá vált a patkányhelyzet Budapesten, Zuglóban például előfordult, hogy a rágcsálók miatt nem mehettek óvodába a gyerekek. Habár az irtást azóta végző konzorciummal a fővárosi önkormányzatnak 2022-ig érvényes szerződése volt, Karácsony Gergelyék már korábban jelezték, hogy váltani szeretnének. A főpolgármester a patkánymentesítési tender miatt feljelentést is tett, akkor azt mondta, nyilvánvaló, hogy azok, akiknek ez a dolga lett volna, nem végezték el a nyertes cég referenciáinak ellenőrzését. A rendőrség végül nem nyomozott az ügyben, az új közbeszerzést pedig ismét az RNBH Konzorcium húzta be.

Ebből következően még két évig továbbra is az RNHB Konzorcium látja el a patkányirtási feladatokat Budapesten. Az új szerződésben komplexebb műszaki tartalom szerepel, hatékonyabb irtási folyamatot határoztak meg, ellenőrizhetőbbé tették a konzorcium működését, illetve ?keményebb feltételek mentén? ellenőrzik az irtást ? ezt közölte a Főpolgármesteri Hivatal idén márciusban, az ezúttal sikeresen lezárult közbeszerzési eljárást követően.

Ennek viszont ellentmond az a tény, hogy a korábbi szerződésekkel ellentétben az önkormányzat most már semmilyen patkányfertőzöttségi elvárást nem támaszt a szolgáltatóval szemben. Úgy tudjuk, a főpolgármester kapott is egy levelet a Bábolna Biotól, hogy ezzel a szakmai tartalommal nincs rendben a tender, ám a kiíráson nem módosítottak.

Bármennyi is tehát a patkány, a konzorcium megkapja a pénzét az irtásért.

Ezt Takács Zoltán is megerősítette, aki úgy fogalmazott: a mostani ciklusban mindegy, milyen a fertőzöttség, de szerinte az egyértelműen csökken.

Kovács Attila / MTI Vándorpatkányok a Bábolna Bio Kft. fővárosi laboratóriumának tenyészetében

A Fővárosi Önkormányzat anyagilag jobban járt volna, ha fenntartja a 2018-as szerződést annak lejártáig, 2022-ig. Azután, hogy 2020-ban új szerződést kötöttek, több pénzt kell patkányirtásra fordítaniuk, ráadásul a fertőzöttségi szinttől függetlenül fizetniük kell, sőt a főváros átvállalta a szolgáltatótól a patkányészlelésekkel kapcsolatos ügyintézést is.

Megkérdeztük a városvezetést, hogy milyen adatok állnak az önkormányzat rendelkezésére a patkányészlelésekről, illetve hány bejelentés érkezett az önkormányzathoz az észlelések kezelésének átvétele óta. A bejelentések száma az alábbiak szerint alakult:

Rákérdeztünk arra is, hogy mennyit fizetett ki irtásra eddig az önkormányzat az RNHB Konzorciumnak. A válaszból kiderül, hogy 2018. július 19. óta (azaz az előző szerződés hatályba lépésétől) összesen

1 milliárd 161 millió forintot.

A Bábolna Bio 2018-as ajánlata nettó 253,56 millió forint volt évente. Az RNBH Konzorcium ennél alacsonyabb ajánlatot tett, nettó 205,02 millió forinttal számoltak. Csakhogy a Fővárosi Önkormányzat által 2018 végén 648 millió forint többletforrást szavazott meg a patkányirtásra. Az RNBH Konzorcium 2021-es vállalási ára pedig már évi nettó 354 millió forint.

És azt még nem tudni, mekkora összeg lesz a Bábolna Bio kártérítési igénye a bírósági döntés után.

The post Tarlósék mellett az ellenzék is vastagon benne volt a budapesti patkányirtás árának elszállásában first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés