:

400 ezer eurót bukott, beperli az államot a vakcinalottó eperjesi tragikája

  • 24.hu
  • 16 Nov, 2021
  • Címkék: #

Szlovákiában már véget ért a vakcinalottó, de a botrányos első adás drámájának újabb felvonása feltehetően csak most kezdődik. Beperli ugyanis államot az az eperjesi nő, aki gyakorlatilag önhibáján kívül 400 ezer eurót (több mint 140 millió forintot) bukott ? írja az Új Szó.

A kisorsoltnak a tévéadás alatt 20 másodpercen belül fel kellett volna vennie a telefont és bediktálnia a képernyőn megjelenő kódot. Mivel a nyeremény halmozódott, a nő ötödikként 400 ezer eurót bukott, mert az adást interneten nézte, ott pedig a kód késve jelent meg.

A vakcinalottót elindító Igor Matovic pénzügyminiszter (a képen), először ezt elég gúnyosan kommentálta Facebook-oldalán, de olyan nagy volt a felháborodás, hogy már másnap meglátogatta az eperjesi nőt, és egyenes adásban ígérte meg, beszél a jogászokkal, hogy mégis megkapja nyereményét.

A jog nemcsak szigorú lehet, hanem igazságosnak is kell lennie. Igazságtalanság történt. Zuzana nem nyert, másrészről viszont Szlovákia nagyobb része úgy érzi, hogy erkölcsi joga van a nyereményre, a jogászokkal pedig mindent megteszünk, hogy ezt meg is kapja.

Nos, az eperjesi Zuzana a pénzügyminiszter ígérete ellenére eddig egy fillért sem kapott, a tvnoviny.sk információi szerint a Matovic vezette tárca egy ideje már nem is reagál az üzeneteire, ezért úgy döntött, bepereli az államot, az ügyvédjével már megtették az első lépéseket.

The post 400 ezer eurót bukott, beperli az államot a vakcinalottó eperjesi tragikája first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés