:

Könnyebbé teszi az Apple az iPhone-ok javítását

Könnyebbé teszi az Apple az iPhone-ok javítását

Az Apple elindítja ?Self Service Repair? nevű programját, aminek keretében belül lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy maguk végezzenek el apróbb javításokat, például kicserélhessék az iPhone-juk akkumulátorát, vagy kijelzőjét. A programban résztvevők eredeti alkatrészekhez juthatnak hozzá, és a javításhoz szükséges eszközöket is megkapják. Eleinte csak az iPhone 12 és iPhone 13 modellek javítását lehet önkezűleg elvégezni, a jövőben ez a sor kibővül az M1-es Macekkel.

A program 2022 indul eleinte az Egyesült Államokban, később válik elérhetővé más országokban. Természetesen hozzá kell tenni, hogy aki erre adná a fejét, annak magabiztosnak kell lennie a dolgában.

Jeff Williams az Apple operációs vezérigazgatója szerint ezzel még több lehetőséget kapnak a felhasználók, akiknek meg kell javítani az eszközüket. A lépés fontos annak fényében, hogy az Apple mindig is erősen ellenezte az otthoni, vagy nem hivatalos szervizeknél történő javítást. A programon belül viszont hivatalos alkatrészekhez lehet hozzájutni dokumentációval együtt.

Dömös Zsuzsanna további cikkei Ilyen lesz a Windows 11 vadonatúj médialejátszójaValósabb képet ad a legismertebb internetes sebességtesztA bitcoin rejtélyes kitalálója már a világ 15. leggazdagabb embere

The post Könnyebbé teszi az Apple az iPhone-ok javítását first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés