:

Soha nem látott csúcson a drogos halálesetek száma az USA-ban

Soha nem látott csúcson a drogos halálesetek száma az USA-ban
  • 24.hu
  • 17 Nov, 2021
  • Címkék: #

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) szerdai jelentése szerint 2020 májusa és 2021 áprilisa között 100 300 amerikai halt meg kábítószer-túladagolás következtében ? írja a jelentésre hivatkozva az AP. Bár a szám nem hivatalos, a CDC halálozási statisztikákért felelős vezetője, Robert Anderson közölte, hogy a 2021-es szám valószínűleg meg fogja haladni a százezret.

A szerdai jelentésben szereplő szám azért nem tekinthető hivatalos adatnak, mert a kábítószerrel összefüggő halálesetek kivizsgálása akár több hónapig is eltarthat, így a hivatal a becslést az eddig beérkezett kilencvennyolcezer bejelentés alapján készítette el.

A CDC korábban arról számolt be, hogy 2020-ban körülbelül 93 000 túladagolásos haláleset történt, ami minden idők legmagasabb ilyen halálesetét jelentette egy év leforgása alatt. Ez a szám emelkedhet az idén százezer fölé újabb világraszóló rekordot döntve.

Joe Biden amerikai elnök a hírre reagálva ?tragikus mérföldkőnek? nevezte a bejelentést, a kormány pedig arra kérte a Kongresszust, hogy csoportosítson át több milliárd dollárt a probléma kezelésére.

A kábítószer-túladagolásnak köszönhető halálozások száma több mint két évtizede emelkedik az Egyesült Államokban. A folyamat az elmúlt két évben jelentősen felgyorsult.

A hírügynökség azt írja, szakértők szerint a túladagolásos halálesetek legfőbb hajtóereje az ópiát alapú fentanil hatóanyagú fájdalomcsillapító széleskörű elterjedése az illegális kábítószerek piacán. A helyzet kialakulásához ugyanakkor a koronavírus-világjárvány is hozzájárult, amely sok drogfogyasztót még inkább elszigetelt szociálisan. Más szóval részben azért ugrott meg a hasonló halálesetek száma, mert sok szerhasználó nem kapott megfelelő kezelést vagy más szükséges támogatást.

A kábítószer-túladagolás okozta halálesetek száma az Egyesült Államokban ma már meghaladja az autóbalesetekből, fegyverekből, sőt az influenzából és tüdőgyulladásból eredő halálesetek számát is. Az ilyen tragikus esetek száma ma megközelíti a cukorbetegség okozta halálozásokét, amely az országban a hetedik leggyakoribb halálozási ok.

The post Soha nem látott csúcson a drogos halálesetek száma az USA-ban first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés