:
Breaking News

Kutatás: bezuhant a magyarok elégedettsége a kormány járványkezelésével

Kutatás: bezuhant a magyarok elégedettsége a kormány járványkezelésével
  • 24.hu
  • 19 Nov, 2021
  • Címkék: #

Általános a vakcinaútlevelek támogatottsága Európában, ez derül ki a brit YouGov közélemény-kutatásából, amelynek eredményeit a Guardian ismertette.

A 26 országban több mint 26 ezer fő részvételével készült felmérés szerint a többség támogatná, hogy csak oltási igazolvánnyal lehessen utazni illetve nagy rendezvényeket látogatni.

Franciaországban a válaszadók 57 százaléka helyeselné, hogy koncerteken és sporteseményeken is csak védettségi igazolással lehessen részt venni. Németországban ez az arány 59 százalék, Olaszországban 62 százalék, Spanyolországban és Nagy-Britanniában pedig 64 százalék. Egyedül Lengyelország volt az, ahol ezt az emberek 50 százaléka támogatja.

Valamivel alacsonyabb annak a támogatottsága, hogy oltási igazolványokhoz kössék a közösségi közlekedésben való részvételt, az éttermekben, bárokban, kávézókban történő fogyasztást és a konditermek látogatását.

Csak Dániában, Magyarországon és Lengyelországban vannak többen azok, akik ellenzik, hogy a közösségi közlekedést csak a védettek használhassák.

Szintén csak Magyarországon és a lengyeleknél ellenezték azt a felvetést többen, hogy csak a védettek járhassanak éttermekbe.

Tavalyhoz viszonyítva a több országban is jelentősen visszaesett azoknak az aránya, akik szerint a kormányuk jól kezelte a koronavírus-járványt. Németországban 2020-ban még 67 százalék mondta ezt, 2021-ben már csak 44 százalék.

Magyarországon is hasonló a helyzet, az egy évvel ezelőtti 60 százalékos elégedettség 43 százalékra zuhant vissza.

Bizonyos EU-s tagállamokban emelkedett azoknak az aránya, akik szerint a kormányuk járvány elleni intézkedései túlságosan korlátozták a szabadságot. Magyarországon ezt tavaly még csak 30 százalék állította, idén már 44 százalék.

Koronavírus Kutatás: bezuhant a magyarok elégedettsége a kormány járványkezelésével Tavalyhoz képest jelentősen nőtt azoknak a száma, akik szerint túl korlátozóak voltak a járvány terjedése miatt hozott intézkedések. Romániában már lazítások jönnek járványügyben Ukrajna maga mögött hagyta a járvány csúcsát

The post Kutatás: bezuhant a magyarok elégedettsége a kormány járványkezelésével first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés