:

Valtteri Bottas megállíthatatlan Katarban, a Red Bull óváson gondolkozik

Valtteri Bottas megállíthatatlan Katarban, a Red Bull óváson gondolkozik
  • 24.hu
  • 19 Nov, 2021
  • Címkék: #

Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katari Nagydíj második szabadedzésén.

Mögötte az első szabadedzéshez hasonlóan az Alpa Tauri francia pilótája, Pierre Gasly végzett másodikként, harmadik helyen pedig az éllovas Max Verstappen zárt. A Mercedes így is olyan tempót diktált, hogy a Red Bull már most közölte, az óvást fontolgatja.

Ha ezen a hétvégén is a hátsó szárnyukon látjuk a múltkori elemet, akkor óvni fogunk. Már az első edzésen láthattuk, hogy 7 km/óra volt a különbség a két autó között, ez Szaúd-Arábiában és Abu-Dzabiban még látványosabb lesz. Könnyen úgy járhatunk, mint Brazíliában, ahol egyszerűen nem lehetett versenyezni az autójukkal

? közölte Christian Horner csapatfőnök a sajtótájékoztatóján.

Ez a bizonyos szárnyelem az a szerkezet, ami miatt a Brazil Nagydíj időmérőjéről kizárták a címvédő Lewis Hamiltont. A brit pilóta kocsiján a DRS (ellenállás-csökkentő rendszer) nem felelt meg a szabályoknak, az állítható hátsó szárny nyitott állapotban ugyanis a megengedettnél nagyobb szöget zárt be, ami előnyt jelenthetett a versenyzőnek az egyenesekben. Horner arra gyanakszik, hogy újra ilyesmivel próbálkozik a Mercedes.

Kapcsolódó Hamiltont utólag kizárták a Brazil Nagydíj időmérő edzéséről A a címvédő és hétszeres világbajnok csak az utolsó helyről kezdheti meg a sprintfutamot.

A dohai versenypályán szombaton még egy szabadedzést rendeznek a délutáni időmérő edzés előtt.

END OF FP2

Valtteri Bottas finishes Friday fastest #QatarGP #F1 pic.twitter.com/Fbb6gFWSaq

— Formula 1 (@F1) November 19, 2021

The post Valtteri Bottas megállíthatatlan Katarban, a Red Bull óváson gondolkozik first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés