:

Rabolt, betegektől lopott egy budapesti kórház takarítónője

Rabolt, betegektől lopott egy budapesti kórház takarítónője
  • 24.hu
  • 22 Nov, 2021
  • Címkék: #

Vádat emelt a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azzal a T. V. Krisztinával szemben szemben, aki az otthonában rabolt ki egy időskorú nőt, valamint kórházból is lopott betegektől.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a 32 éves nő a VII. kerületi Hernád utcában szemelt ki egy idős asszonyt, akit hazáig követett. T. V. Krisztina a bejáratnál leszólította az asszonyt, és felajánlotta neki a segítségét, bekísérte a lakásba, majd inni kért tőle.

Ezután azt mondta, hogy szeretné használni a mellékhelyiséget, a nő azonban erre már nemet mondott, és megkérte, hogy távozzon, illetve közölte vele, hogy fia nemsokára megérkezik. Ekkor T. V. Krisztina földre lökte a nőt, és dulakodni kezdett vele azért, hogy letépje az aranygyűrűit az ujjairól.

A támadó ezt követően pénz vett ki az áldozata tárcájából, majd távozott. A nő az elrabolt gyűrűket egy zálogházban értékesítette. A vádirat szerint a nő tavaly februárban takarítónőként dolgozott egy kórházban, és ezt kihasználva három betegtől is pénzt lopott.

Az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást kért a nőre

The post Rabolt, betegektől lopott egy budapesti kórház takarítónője first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés