:

Oltási akcióhét: megérkeztek az első adatok

Oltási akcióhét: megérkeztek az első adatok
  • 24.hu
  • 22 Nov, 2021
  • Címkék: #

Sikeresen indult az oltási akcióhét, délig az ország oltóhelyein 51 ezer koronavírus elleni oltást adtak be – nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn a közmédiának.

György István elmondta, a beadott oltásokból 42 ezer harmadik, mintegy 7 ezer első, a többi, nagyjából 2 ezer második oltás.

Novemberben átlagban naponta 4-5 ezren éltek az első oltás felvételével, ezt a számot hétfőn már délig sikerült túlszárnyalni. Ami a harmadik oltásokat illeti: az elmúlt hetekben több olyan nap is volt, amikor az 50 ezret is meghaladta a beadott emlékeztető adagok száma, de vélhetően ezt is meghaladjuk majd ma, hiszen az államtitkár déli adatokat közölt.

Made with Flourish

Valamennyi oltóhelyen folyik a munka, az irányításban katonák és az adminisztrációs tevékenységekben kormánytisztviselők segítenek.
Ötféle oltóanyaggal oltanak, ezek mindegyike elérhető az oltóhelyeken – tette hozzá György István, aki arra biztatott mindenkit, hogy oltassa be magát.

Az oltási akcióhét hétfőn kezdődött, az oltakozni vágyókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják. Vasárnapig nem kell előzetesen időpontot foglalni, időpontra bejelentkezni, regisztrálni.

Koronavírus Oltási akcióhét: megérkeztek az első adatok György István közölte, mennyien kértek vakcinát délig. Sok a hamis védettségi igazolvány, több ügyben is nyomoz a rendőrség Német egészségügyi miniszter: Tél végére mindenki vagy beoltatja magát, vagy meggyógyul, vagy meghal

The post Oltási akcióhét: megérkeztek az első adatok first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés