:

?Megfogadtam, ha összefutunk valahol az utcán, tuti meg fogom ütni? ? újabb korábbi tanítványa tálalt ki Turi Györgyről

?Megfogadtam, ha összefutunk valahol az utcán, tuti meg fogom ütni? ? újabb korábbi tanítványa tálalt ki Turi Györgyről
  • 24.hu
  • 23 Nov, 2021
  • Címkék: #

Saját bevallása szerint Cseh László és korábbi csapattársa, a ma már íróként tevékenykedő Kiss Noémi vallomása bírta rá az egykori úszót, Orsovai Pétert arra, hogy beszámoljon arról, milyen negatív élmények érték, amikor Turi Györgynél úszott.

Turiról az utóbbi hetekben több korábbi tanítványa is azt mondta, hogy hol fizikálisan, hol verbálisan bántalmazta, és most hasonló esetekről számolt be az Origónak Orsovai is.

A korábbi úszó elmesélt egy történetet, amikor késve ért az uszodába, és Turinak ez elég indok volt arra, hogy megverje.

Kéjesen vigyorgott. Szinte várta, hogy megjelenjek. Kérdezte, miért késtem. Elmondtam. Megfogta a kezem, berántott a WC-be, és durr. Szó szerint a fal adta a másikat. Majd visszakézből jött a következő. A veréseket sokszor megismételte ? nem csak velem, az úszótársaimmal is. Rendszeresen vert bennünket.

De volt olyan versenyző, akihez soha nem nyúlt. Azok a gyerekek voltak a kivételezettek, akiknek a szüleik abban a korban befolyásos emberek voltak. Ők mindig megúszták egy szóbeli ejnye-bejnyével? ? hangzott Orsovai vallomása.

Azt is hozzátette, szüleinek sosem mesélt a verésekről, mert a Kőér utcai uszoda olyan kiváltságos helynek számított akkoriban, mintha ma valakit egy menő egyetemre vennének fel.

Kapcsolódó Turi György: Ez vagyok én, a lelki terrorista Cseh Lászlóval készült beszélgetésünk óta az egyik legsikeresebb magyar úszóedzőt egyre-másra vádolják korábbi versenyzői. Verésről, megtörésről, molesztálásról beszélnek. Négy évtizedes karriert áttekintő nagyinterjúnk.

Orsovai szerint akkor is verés volt a jutalma, ha nem úszta meg a kívánt szintidőt, vagy ha az edző úgy érezte, szimulál. Végül azért hagyta ott az úszást, mert már jobban gyűlölte Turit, mint amennyire a sportágat szerette.

Szégyen, vagy nem: megfogadtam, ha összefutunk valahol az utcán, tuti meg fogom ütni. Egyszer. Ez a mai napig nem történt meg, neki ez lehet szerencse, de talán nekem is. Ám ha látnám őt sétálgatni itt, Erzsébeten, biztosan nem tudnám visszafogni magam. Csak egyetlen ütés lenne. De abba mindent beletennék

? vallott a 47 éves Orsovai a benne felgyülemlett indulatokról.

A monológja végén azt is elárulta, a negatívumok ellenére nem bánta meg, hogy úszni kezdett, és leginkább az elégtétel vezérelte, hogy most kiálljon a nyilvánosság elé a történetével.

?Elégtétel, hogyha ezt az egészet elolvassák, akkor az olvasók egy része (mert azt nem várom el, hogy mindenki) elhiszi, hogy mindez igaz. S ezt mindenki, az összes úszótársam nevében mondhatom. Mert ez, amit most elmeséltem, tényleg igaz volt. Velem esett meg. Velünk történt meg?.

The post ?Megfogadtam, ha összefutunk valahol az utcán, tuti meg fogom ütni? ? újabb korábbi tanítványa tálalt ki Turi Györgyről first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés