:

Ridley Scott a mobilozó fiatalokat okolja Az utolsó párbaj csúfos bukásáért

Ridley Scott a mobilozó fiatalokat okolja Az utolsó párbaj csúfos bukásáért
  • 24.hu
  • 23 Nov, 2021
  • Címkék: #

Bár az év egyik legjobban várt filmje volt, Az utolsó párbaj, ehelyett 2021 egyik legnagyobb bukása lett. Ridley Scott a WTF podcast vendégeként próbálta kicsit magyarázni bizonyítványát, és mesélt arról, hogy szerinte min is csúszott el a film. Hiába ugyanis a sztárparádé és a veterán rendező, a 100 millió dollárból készített film mindössze 27 milliós bevételt hozott világszerte, ráadásul a kritikusok sem voltak tőle elájulva. A jelenség egyébként nem egyedi, nem Scott filmje az egyetlen idei blockbuster, amelyik szenved: a Nincs idő meghalni annak ellenére lehet veszteséges, hogy rengetegen nézték a mozikban, bár az tény, hogy Az utolsó párbaj mélyrepülését idén még senkinek sem sikerült megközelítenie.

Scott szerint mindez nem is a filmen, és nem is a film népszerűsítésén múlt ? az előbbi kapcsán a remek forgatókönyvet, az utóbbi terén  a Disney munkáját méltatta ?, hanem a fiatalokon.

A hibát közönségnek azon részében kell keresni, akik a kib*szott mobiltelefonokon nevelkedtek. Az Y generáció csak és kizárólag akkor hajlandó megtanulni bármit, ha a telefonja azt mondja neki.

? nyilatkozta a 83 éves rendező.

Azt is hozzátette, hogy az 1982-es Szárnyas Fejvadászt is szétszedték a kritikusok, holott véleménye szerint egyáltalán nem volt igazuk, cska nem látták a korát meghaladó vízióját. A New Yorkerben olvasott kritika különösen mélyen érintette: Pauline Kael négy oldalas írását bekereteztette, azóta is kint van az irodája falán, és azóta sem olvas saját bevallása szerint kritikákat.

Kapcsolódó Ridley Scott lovagi köntösbe bújtatta a 21. század égető problémáit Az utolsó párbajban a súlyos páncélvértek és a csimbókos hajak sem tévesztenek meg. A #metoo-korszak tézisfilmje ez a középkori Franciaországba helyezve. Kritika.

The post Ridley Scott a mobilozó fiatalokat okolja Az utolsó párbaj csúfos bukásáért first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés