:

Több mint harminc menekült fulladt a tengerbe a La Manche csatornánál

Több mint harminc menekült fulladt a tengerbe a La Manche csatornánál
  • 24.hu
  • 25 Nov, 2021
  • Címkék: #

Legkevesebb harminc ember halt meg az észak-franciaországi Calais közelében, amikor egy menedékkérőket szállító hajó elsüllyedt a La Manche csatornánál ? írja a BBC News élő tudósításában. A halottak számát szerda este még huszonhétre becsülték, de a francia hatóságok megerősítették a harminc fölötti számot. Két embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

A hatóságokat szerdán egy halászhajó riasztotta, miután emberi holttesteket fedeztek fel a vízben.

A tragikus eseményről egyelőre keveset lehet tudni, nem ismert az áldozatok állampolgársága, ahogy a hajó elsüllyedésének oka sem világos. A francia belügyminisztérium közlése szerint a halottak között öt nő és egy gyermek is van, két embert pedig sikerült kimenteni a tengerből.

Boris Johnson brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia államfő megállapodtak, hogy mindent megtesznek a tragédia felelőseinek kézre kerítéséért és felelősségre vonásáért. Johnson ugyanakkor jelezte, szerinte Franciaországnak többet kellene tennie az átkelésének megakadályozása érdekében, Macron pedig arról beszélt, hogy szerinte az Egyesült Királyságnak kellene felhagynia a kérdés átpolitizálásával.

Jean Castex francia miniszterelnök a hajótörést tragédiának nevezte, és hozzátette, hogy a halottakat embercsempész bűnözők áldozatainak tarja. Calaisban szerda este kisebb tiltakozásra és virrasztásra is sor került a kikötőjében, ahol a demonstrálók amenekültekkel való emberséges bánásmódra szólítottak fel.

The post Több mint harminc menekült fulladt a tengerbe a La Manche csatornánál first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés