:

Szijjártó: Kína kész tárgyalni a Sinopharm magyarországi gyártásáról

Szijjártó: Kína kész tárgyalni a Sinopharm magyarországi gyártásáról
  • 24.hu
  • 25 Nov, 2021
  • Címkék: #

Magyarország rendkívül sokat profitált a Kínával folytatott, kölcsönös tiszteleten alapuló, pragmatikus együttműködésből, ezért azt a továbbiakban is fenn kell tartani ? közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután videokonferencia keretében kínai kollégájával, Vang Jivel egyeztetett.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy csak az elmúlt néhány hétben több mint 90 milliárd forintnyi kínai beruházás bejelentésén vagy alapkőletételén vett részt, és más kínai vállalatokkal is tárgyalások zajlanak magyarországi fejlesztésekről.

Ennek kapcsán tudatta: tavaly Kína volt a legnagyobb beruházó Magyarországon, idén pedig a második helyen áll Dél-Korea után. Elmondta, hogy Vang Ji gratulált a magyar válságkezelés eredményeihez, és felemlegette, hogy amikor Kína bajban volt a koronavírus-járvány első hulláma alatt, akkor Magyarország a segítségére sietett. A harmadik hullámban pedig Budapest számíthatott Pekingre a védőoltások mielőbbi szállítását illetően ? tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a vakcinák ügyében is folytatódik az együttműködés, és Kína kész tárgyalni a Sinopharm oltóanyagának licensz alapú magyarországi gyártásáról.

Kiemelte továbbá, hogy a kormány szívesen rendelkezésre bocsátja a kínai vakcina felhasználásával kapcsolatos magyarországi tapasztalatokat, amennyiben erre szükség lenne a jövőben az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezési eljárása során.

A miniszter bejelentette, hogy Magyarország december elsején újabb főkonzulátust nyit a távol-keleti országban, ezúttal Kuangcsouban, amitől a gazdasági és beruházási kapcsolatok további fejlődését remélik.

Kitért arra is, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke idén eddig 21 százalékkal nőtt, s már augusztusra elérte a nyolcmilliárd dollárt, miközben a magyar export volumene 33 százalékkal emelkedett a kínai viszonylatban.

Végezetül közölte, hogy a jövő évi pekingi téli olimpián nagyjából húsz magyar versenyző vesz részt. Illetve a különböző bojkottfelhívásokra célozva reményét fejezte ki, hogy ?ez esetben sem keverik majd össze a politikát a sporttal?.

(MTI)

Koronavírus A koronavírus újabb variánsát fedezték fel A Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett variáns aggodalomra ad okot, mert több mint harminc mutációval rendelkezik. Szijjártó: Kína kész tárgyalni a Sinopharm magyarországi gyártásáról Nincs tömeges orvoselvándorlás a közellátásból az egyre drágább magánegészségügy felé

The post Szijjártó: Kína kész tárgyalni a Sinopharm magyarországi gyártásáról first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés