:

így szigorít Csehország péntektől

így szigorít Csehország péntektől
  • 24.hu
  • 25 Nov, 2021
  • Címkék: #

Miután Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány, új óvintézkedéseket is bevezettek ? írja az MTI.

A kormány döntése alapján, amelyet Andrej Babis és Adam Vojtech egészségügyi miniszter ismertetett a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón, péntektől kezdve Csehországban

este tíztől reggel ötig zárva lesznek a vendéglők, a bárok és a klubok. A bevásárlóközpontokban bezárnak a vendéglátóegységek, és ételt csak elvitelre adhatnak majd ki. Minden közterületen tilos lesz az alkoholfogyasztás. Betiltották a karácsonyi vásárok, piacok megrendezését is, a karácsonyfák és a halak árusításának kivételével. Az egész évben üzemelő vásárok, piacok azonban továbbra is nyitva maradnak. A kulturális és sportrendezvényeket ezentúl legfeljebb ezer személy tekintheti meg, másféle rendezvényeken ? társasági összejövetelek, bálok ? a résztvevők maximális számát száz főben korlátozták. A temetéseken való részvétel nincs korlátozva. A tömeges rendezvények résztvevőinek kötelezően be kell mutatniuk a Covid-19 elleni oltás felvételéről szóló igazolást, illetve, hogy a betegségen hat hónapnál nem régebben átestek.

Cseh médiajelentések szerint a helyzet leginkább a morvaországi régiókban súlyos. Csütörtökön egy brünni kórházból például 19 beteget szállítottak Prágába, mert Brünnben már nincs számukra hely. Az országban november eleje óta gyorsan emelkedik a napi igazolt koronavírus-fertőzések száma. Kedden rekordszámú, majdnem 26 ezer új fertőzést mutattak ki a laboratóriumi szűrések.

A kórházakban jelenleg 5900 beteg van, közülük 850 személy állapota az orvosok szerint súlyos. Ezen a téren a legrosszabb helyzet márciusban volt, amikor 9500 ember kezeltek a kórházakban, közülük 2000-et az intenzív osztályokon. Orvosok szerint a mostani magas napi fertőzések száma a betegek számában mintegy két héten belül mutatkozik meg.

A járvánnyal összefüggésben eddig kétszer volt már szükségállapot Csehországban: először tavaly március közepétől május közepéig, majd október elejétől több hosszabbítással egészen idén április közepéig. A hatályos törvények szerint a kormánynak a szükségállapot kihirdetéséről azonnal tájékoztatnia kell a képviselőházat, amely ezt jóváhagyja, de meg is szüntetheti.

Koronavírus Letartóztatták az oltási igazolással üzletelő asszisztenst és társát A gyanúsítás szerint 88 ember jutott jogosulatlanul védettségihez. A koronavírus újabb variánsát fedezték fel Szijjártó: Kína kész tárgyalni a Sinopharm magyarországi gyártásáról

The post így szigorít Csehország péntektől first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés