:

Homályos tulajdonosi hátterű cégnek adja el az állam a taszári repülőteret

Homályos tulajdonosi hátterű cégnek adja el az állam a taszári repülőteret
  • 24.hu
  • 26 Nov, 2021
  • Címkék: #

Csütörtökön késő este jelent meg egy kormányhatározat, amelynek értelmében pályáztatás nélkül értékesítik az egykori taszári katonai repülőtér ingatlanjait ? vette észre a hvg.hu. Ennek megfelelően megbízták a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy még az év végéig gondoskodjon az adásvételi szerződés megkötéséről az SGF Silu Global Fund Holding Zrt.-vel.

A lap a cégnyilvántartó segítségével kiderítette, hogy az adásvételre kiszemelt vállalat fő tevékenysége a vagyonkezelés, a céget nem egészen fél éve, 2021. május 27-én alapították.

A cég jegyzett tőkéje 5 millió forint, vezérigazgatója Cseke István pápai üzletember. Mint írják, az Opten céginformációs szolgálat szerint ?nem jeleníthető meg végső tulajdonos?, aminek oka lehet például, hogy ?ellentmondásos a közzététel, vagy végső tulajdonos nem képezhető a körbetulajdonlások miatt?.

Az egykori katonai repülőteret, a honvédség kivonulása után már megpróbálták eladni, de nem jártak sikerrel.

The post Homályos tulajdonosi hátterű cégnek adja el az állam a taszári repülőteret first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés