:

Nagyon gyanús, hogy megérkezett az omikron variáns Németországba

Nagyon gyanús, hogy megérkezett az omikron variáns Németországba
  • 24.hu
  • 27 Nov, 2021
  • Címkék: #

Egy német tartományi miniszter a közösségi oldalán figyelmeztetett, hogy az elsőként Dél-Afrikában azonosított omikron variáns nagy valószínűséggel megérkezett Németországba, írja a Guardian.

Kai Klose, Hesse tartomány szociális ügyekért és integrációért felelős minisztere a Twitteren azt írta,

tegnap este egy Dél-Afrikából hazaérkező fertőzött utas mintáiban az omikron tipikus mutációit fedezték fel.

A teljes szekvenálást ugyan még nem hajtották végre, de az egészségügyi hatóságoknak nagyon erős a gyanúja, hogy az érintett személy az új koronavírus variációval fertőződött meg.

Közölte azt is, hogy az utast otthonában van karanténban.

Arról viszont nem adott tájékoztatást, hogy mit lehet tudni a fertőzött személyről, ahogy arról sem, melyik repülőtéren landolt.

Ha megerősítik, ez lesz az első bizonyított esete az omikron variánsnak Németországban.

Kapcsolódó Az Oxford Vaccine Group igazgatója szerint valószínűtlen, hogy az omikron variáns újraindítja a járványt Optimista, ugyanakkor óvatos nyilatkozat.

The post Nagyon gyanús, hogy megérkezett az omikron variáns Németországba first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés