:

Az Oktogon Medical Center múltja, jelene és jövője (X)

Az Oktogon Medical Center múltja, jelene és jövője (X)
  • 24.hu
  • 29 Nov, 2021
  • Címkék: #

Egy saját kórház nyitásának küszöbén bemutatkozik az Oktogon Medical Center magánorvosi központ.

Az utóbbi évek, de különösen az elmúlt hónapok eseményeinek tükrében kimagasló szerepet kaptak hazánkban a magánegészségügyi intézmények. Ezek az egészségügyi ellátóközpontok – legyen szó kis rendelőkről vagy kórházakról ? ugyanis hatalmas terhet vettek le az állami szektorról, ami megfigyelhető volt vidéken és Budapesten egyaránt.

Az események hatására egyre több orvosi intézménynek lett szüksége átfogó fejlesztésekre annak érdekében, hogy bírjanak a megnövekedett esetszámokkal. Ezen intézmények közé sorolható az Oktogon Medical Center is, akik történetük eddigi egyik legnagyobb fejlesztése előtt állnak, hiszen a már meglévő magánorvosi rendelőt szeretnék egy komplett magánkórházi szolgáltatási formával bővíteni.

Ennek részeként a jövőben már nemcsak a járóbetegellátás különféle területein lehet őket számításba venni, hanem a kisebb-nagyobb műtéti beavatkozások esetében is. A múlt és a jelen mellett többek között erről a nem túl távoli jövőről beszélt nekünk Kuczor Richárd, az Oktogon Medical Center operatív és üzletfejlesztési igazgatója, aki minden jelenleg publikus részletbe beavatott minket a hamarosan nyíló magánkórház kapcsán.

Közel 10 éve a hazai magánegészségügyi szektorban

Bár sokan talán még csak most ismerkednek az Oktogon Medical Center nevével, Richárd azonban rögtön azzal kezdte a bemutatót, hogy esetükben egy több mint tízéves egészségügyi múltról van szó. A magánorvosközpont elődje ugyanis egészen pontosan 2008-ban indult útnak a 16. kerületben, mint egy kisebb magánorvosi praxis.

Farkas Levente, az intézmény tulajdonosa álmodta meg azokban az években az Oktogon Medical Centert, de a tényleges megvalósítás csak jóval később, már közös kooperációban indult el 2017-ben. Richárd szerint az év decemberében jutottak el arra a pontra, hogy együttes erővel képesek lesznek megvalósítani ezt az álmot, és mindössze néhány nappal később, 2018 januárjában már meg is találták azt az ingatlant, ami tökéletes helyszínként szolgálhat az orvosközpontnak.

Jelenleg már több, mint 50 orvos dolgozik az intézményben

Az események ezután alaposan felgyorsultak, és 2018. március 1-jén elindult az egészségügyi szolgáltatás, március első napjaiban pedig teltház mellett megkezdődtek az első szakrendelések. Mint azt az igazgató is kiemelte: az elmúlt három és fél év alatt olyan exponenciális fejlődést mutat az Oktogon Medical Center, hogy a nyitás óta már egy további telephellyel bővíteni kellett az intézményt.

A fejlődést jól mutatja, hogy míg az első időszakban mindösszesen két szakterület volt elérhető az orvosközpont falai között, addig ma már hozzávetőlegesen huszonöt szakorvosi járóbeteg ellátási terület fogadja a pácienseket, miközben körülbelül ötven orvos praktizál aktívan a létesítményben, sőt elsők között tudták útnak indítani a poszt covid szindrómához kapcsolódó vizsgálati és terápiás csomagokat. Richárd szerint a múlt erőteljesen predesztinálta, hogy egy nagyon erős jelene legyen a központnak, amire aztán határozott jövő építhető.

Szükség van az egynapos sebészeti ellátások bevezetésére

Miután a folyamatos fejlődés, illetve a nyugati színvonalú orvosi ellátásra való igény a közelmúltban nem szorult háttérbe ? éppen ellenkezőleg ?, ezért az Oktogon Medical Center esetében az egyik legfontosabb fejlesztés a jelen tükrében, hogy a járóbetegellátás mellett hamarosan megjelennek az egynapos sebészeti ellátás keretein belül a különféle műtéti beavatkozások.

A statisztikák azt mutatják, hogy országszerte egyre több műtétet végeznek el a magánegészségügyben. Erre reagálva pedig 2020 második felétől az intézmény megalapozott egy következő nagy fejlesztést. Ennek a célja, hogy az Oktogon Medical Center egy komplett magánkórházi formában működjön tovább.

Jövőre megnyitja kapuit az Oktogon Medical Center magánkórháza

Már több mint egy éve tart a munka, aminek részeként a tulajdonosok folyamatosan keresték a megfelelő partnereket, orvosokat, finanszírozókat és személyzetet azért, hogy ez a cél a gyakorlatban megvalósuljon. Richárd úgy véli, hogy a jelenlegi állás szerint 2022 őszén, nagyjából egy év múlva ténylegesen elindulnak magánkórházi szolgáltatásaik.

Ehhez már megtalálták a tökéletes, ám egyelőre még nem publikus helyszínt, melyről az igazgató annyit azért elmondott, hogy egy rendkívül modern, többszintes épületről van szó, amely Budapest egyik igen exkluzív helyszínén fekszik. A magánkórház összesen 2600 négyzetméternyi alapterületet ölel fel, melyen fele-fele arányban osztozik majd a járóbeteg- és a egynapos sebészeti ellátás.

A legnagyobb újdonságot az Oktogon Medical Center esetében utóbbi jelenti majd, hiszen ezzel megjelenhetnek a gyakori, egyszerűbb műtéti beavatkozások. Ilyenek például a szépészeti vagy plasztikai műtétek, az általános sebészeti, fül- orr- gégészeti, valamint a kisebb urológiai és nőgyógyászati operációk, sőt a proktológiai és a gasztroenterológiai beavatkozások is megvalósíthatók lesznek többek között.

Az egészségügyi csapat rajtra készen vár

A kórházban a tervek szerint a járóbeteg szakellátás keretein belül 33-34 szakorvosi terület-, míg az egynapos sebészeti ellátási területen 7-8 szakma lesz biztosan elérhető. Kuczor Richárd kiemelte, hogy az új fejlesztés elindításához kapcsolódó tárgyalásaik annyira előrehaladott állapotban vannak, hogy már megvan a leendő orvosigazgató személye, akinek a kilétét egyelőre jótékony homály fedi, azt viszont már megtudtuk róla, hogy egy nagyon komoly hazai szaktekintély, aki rengeteg magyar orvosnak volt a mentora.

Fontos megemlíteni, hogy az intézményben már a nyitáskor egy 110-130 fős orvoscsapat várja majd a pácienseket. Ahogy az igazgató hozzátette: nagyon komoly figyelmet szentelnek annak, hogy ne csak az orvosi csapat, hanem az egészségügyi személyzet tagjai, a nővérek, ápolók és szakápolók is magas képzettséggel rendelkezzenek.

A munkaerőforrás téren is nagyon előrehaladott tárgyalások, folyamatos monitorozás zajlik az intézmény részéről, aminek köszönhetően a magánkórház megnyitásakor rögtön teljes erőbedobással elindul majd a munka, hiszen a teljes személyzet azonnal a betegek rendelkezésére áll.

The post Az Oktogon Medical Center múltja, jelene és jövője (X) first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés