:

Az agrárminiszter is betámadta Bige Lászlót

Az agrárminiszter is betámadta Bige Lászlót
  • 24.hu
  • 29 Nov, 2021
  • Címkék: #

Felbecsülhetetlen kárt okozott a magyar gazdáknak és fogyasztóknak Bige László műtrágyakartellezése. A baloldali milliárdos ellehetleníti a magyar mezőgazdaságot ? ezzel kezdi hétvégén kitett videóját Nagy István agrárminiszter.

A célpont az a Bige László, akinek Nitrogénművek Zrt. nevű gyárát, pontosabban annak üzemeltetését akár át is veheti az állam a cég pénteki közleménye szerint.

Nagy István miniszter videójában azt állítja, hogy a Nitrogénművek ?piaci helyzetét kihasználva mesterségesen tartotta drágán a műtrágya árát, és most korlátozná a gazdákat a hozzáférésben.? A miniszter azt is állítja, hogy a nagyvállalkozó hét éven keresztül nemcsak a gazdákat, hanem minden magyar kenyér-, zöldség- és gyümölcsvásárlót is megkárosított, hogy extraprofithoz juthasson. Nagy hangsúlyozza, hogy minden lehetséges eszközt be kell vetni a biztonságos hazai műtrágyaellátás kapcsán.

Bige László, illetve cégcsoportja évek óta a hatóságok össztűzében áll, legutóbb kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint vesztegetés miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség, és nem ez az egyetlen vesztegetési ügy, amivel szorongatják a milliárdost. Bige az elmúlt hónapokban egyre nyíltabban állt az előválasztás, illetve az ellenzék mögé, nemrég a vállalkozó úgy nyilatkozott, annyi támogatást ad az ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek, amennyit kér. A műtrágyakirály birodalmáról és hányattatásairól részleteket itt és itt olvashat.

A Nitrogénművek Zrt.-t 14 milliárd forintra bírságolta kartellezésért októberben a Gazdasági Versenyhivatal, miközben a KITE  Mezőgazdasági Zrt., Csányi Sándor OTP-vezér agrárbirodalmának legnagyobb cége megmenekült a kartelltagokat sújtó, milliárdos büntetéstől. A Partizán Spartacus című műsorában Bige László a versenyhivatal gigabírsága kapcsán úgy fogalmazott, hogy nincs köze a valósághoz, politikai ügyről van szó, tönkre akarják tenni őket. ?Ez a kormánynak egy gazdaságvédelmi akcióterve, amiben úgy gondolják, hogy eljött az ideje annak, hogy minket tönkre tegyenek és aztán elosztanak egymás között.?

A versenyhivatal nagy bírságától függetlenül a Csányi-Bige meccs még nem ért véget. Bigéék évekkel ezelőtt kártérítési pert indítottak, mert a cseles tulajdonosváltás után a KITE Zrt. nem kért többé a Nitrogénművek műtrágyájából, és ez érzékeny veszteséget okozott a műtrágyakirálynak. A hírek szerint a kártérítési per tétje a kartellbüntetéshez fogható, 10 milliárd forint körüli összeg.

The post Az agrárminiszter is betámadta Bige Lászlót first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés