:
Breaking News

Márki-Zay Péter: Vásárhely megszenvedte ezt a beruházást, megérdemeljük, hogy jól működjön

Márki-Zay Péter: Vásárhely megszenvedte ezt a beruházást, megérdemeljük, hogy jól működjön
  • 24.hu
  • 29 Nov, 2021
  • Címkék: #

Szeged, Hódmezővásárhely és Algyő örül annak, hogy elindult a vasútvillamos közlekedés, de vannak fenntartásaik és kéréseik a beruházással kapcsolatban – mondta közös sajtótájékoztatóján a három településvezető hétfőn Szegeden, a vasútvillamos Széchenyi téri megállójában az MTI tudósítása szerint.

A Márki-Zay Péter közösségi oldalán élőben közvetített tájékoztatón Botka László, Szeged polgármestere elmondta, 2011-ben kezdték előkészíteni a beruházást, akkor 2015-ös átadással és 10-15 milliárd forint bekerülési költséggel kalkuláltak.

Szeged már akkor is támogatta a fejlesztést, bár ha a városlakókat megkérdezték volna, valószínűleg inkább egy déli Tisza-hidat választottak volna. Végül a vasútvillamos költségéből két-három híd is elkészülhetett volna

– jegyezte meg.

Molnár Áron (független), Algyő polgármestere felvetette: már korábban is kérvényezték, és továbbra is szeretnék, hogy a több mint 50 cégnek, 400-500 munkavállalónak terepet adó Algyői Ipari Parknál legyen megállója a vonalnak.

Hozzátette, az ugyanakkor kedvező számukra, hogy az algyői vasútállomást és környezetét felújították a beruházás során, továbbá parkolókat és kerékpártárolókat is alakítottak ki.

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a vasútvillamos előnyei között említette, hogy kötöttpályás, kényelmes, és átszállás nélkül köti össze a két település belvárosát, s hogy a hét egyes napjain éjszaka is közlekedik, ami vonzóvá teheti a fiataloknak. Hátránya azonban, hogy menetidőben nem tud versenyezni az autóval, és bizonyos városrészek autóbusszal is gyorsabban megközelíthetők – fűzte hozzá.

Az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje szerint a beruházás Lázár János fideszes parlamenti képviselő négyéves működésének egyik fénypontja lesz, holott 2017 áprilisában ő maga akarta azt leállítani.

Bár Lázár János 80 milliárd forintos bekerülési költségről beszél, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) és a MÁV egyes munkatársai 100-150 milliárd forintot emlegetnek

– jelentette ki Márki-Zay Péter. Hozzátette, a veszteségek finanszírozásába se Hódmezővásárhely, se Szeged nem tud beszállni.

Szólt arról is, hogy ha villamosították volna a Szeged-Békéscsaba vasútvonalat, ahogyan az a korábbi kormányzati tervek között szerepelt, olcsóbb, környezetbarátabb és gyorsabb lett volna a vasútvillamos.

Megjegyezte, több új megállóra is szükség lenne a vonalon, amihez villamosítani és kétvágányúsítani kellene azt.

Kapcsolódó ?Látszott rajta, hogy felfelé néz? ? Márki-Zay Péter a kakukktojás, aki elkapná Orbánt Volt SZDSZ-szimpatizáns, majd a KDNP-re és az LMP-re is szavazott. Tizennégy éve kanadai állampolgár is, és 2014-ben majdnem alakított egy pártot. Márki-Zay Péter hosszú útja a miniszterelnök-jelöltségig. Portré.

Kérdésre válaszolva Botka László elmondta, előrehaladott tárgyalást folytat a működtető MÁV-val arról, hogy a szegediek a városi szakaszon helyi jeggyel is tudják használni a vasútvillamost, illetve arról, hogy a belvárosi, önkormányzati tulajdonú sínek használatáért mekkora pályahasználati díjat fizessen a vasúttársaság.

Szerződéstervezetet még nem kaptunk

– húzta alá.

Jelezte, a vasútvillamos óriási veszteséggel fog működni, abban kell megállapodni, hogy a MÁV és a szegedi tömegközlekedés ezt hogyan osztja el egymás között.

Márki-Zay Péter az utazás egy részét is közvetítette közösségi oldalán. Itt úgy fogalmazott, néhány utca fél évig le volt zárva Hódmezővásárhelyen úgy, hogy egyetlen kapavágás sem történt.

Vásárhely megszenvedte ezt a beruházást, megérdemeljük, hogy jól működjön.

Az első vasútvillamos járat Hódmezővásárhely-Szeged között hétfőn hajnalban indult el. A vasútvillamossal a két város központja 35 perc távolságra kerül egymástól.

Kapcsolódó Lázár János ma hajnali 3.31-kor villamosra szállt Tette ezt Hódmezővásárhelyen. Aztán Szegeden leszállt. Majd vissza. Közben bicskázásról és leszívásról beszélt. Üzemben a tram-train.

The post Márki-Zay Péter: Vásárhely megszenvedte ezt a beruházást, megérdemeljük, hogy jól működjön first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés