:

Feljelenti Kövér Lászlót az ellenzék

  • 24.hu
  • 30 Nov, 2021
  • Címkék: #

Közös sajtótájékozatót tartottak kedden az összefogásban résztvevő ellenzéki pártok, ahol bejelentették, hogy a feljelentik az országgyűlés elnökét Kövér Lászlót.

Az eseményen felszólaló Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, ?az Országgyűlés elnöke gyakorlatilag az alkotmányos rend megzavarására, a többpártrendszer megzavarására buzdította a titkosszolgálatok vezetőit?, ezért döntöttek úgy, hogy jogi útra terelik az ügyet.

Mint ismeretes, Kövér László még tavaly a titkosszolgálati vezetőknek tartott egyik, zártajtók mögött elhangzott beszédében arra utalt, hogy az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt ma Magyarországon. A beszéd részletei a hétvégén szivárogtak ki, Kövér szavai pedig azért is vetnek fel kérdéseket, mert a nyáron kirobbant Pegasus-botrány során kiderült, hogy a kémszoftverrel magyar ellenzéki politikusokat, környezetükhöz tartozó embereket és kormánykritikus újságírókat is lehallgattak.

Az egyesült ellenzék szerint Kövér beszéde a bizonyíték arra, hogy Orbán Viktor és a kormány semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megtartsa a hatalmát. Ehhez fűzi hozzá Szabó Tímea, hogy az ellenzéki politikusok vegzálása már megkezdődött: álújságírókat küldenek a lakásuk elé, külföldi ügynöközik őket, ennek hátterében pedig Szabó szerint egyértelműen a hatalom megtartásának szándéka áll.

The post Feljelenti Kövér Lászlót az ellenzék first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés