:

Gyurcsány Ferenc: Márki-Zay Péter a kapitány, de elsősorban a saját jelöltjeinkre koncentrálunk

Gyurcsány Ferenc: Márki-Zay Péter a kapitány, de elsősorban a saját jelöltjeinkre koncentrálunk
  • 24.hu
  • 30 Nov, 2021
  • Címkék: #

Gyurcsány Ferenc kedden villantott egy rövid Facebook-posztot, amelyben akad pár figyelemre méltó elem.

Kiderül belőle az, hogy a DK elnöke szerint a pártok elsősorban saját jelöltjeikre koncentrálnak majd a kampányban, azaz – következik ebből – csak ezután következik Márki-Zay Péter kormányfői kampánya. A közlés egész pontosan így hangzik:

Péter mondatai, nyilvános szereplései képviselnek bennünket. Ehhez alkalmazkodunk mi is. Én is. Megállapodtunk, hogy vigyázunk egymásra, megállapodtunk, hogy a DK, ahogy a többi párt is, elsősorban egyéni jelöltjeink segítésére koncentrál. Ezen túl azt tesszük, úgy és akkor, amikor azt ő, a közös jelölt ezt kéri. Mert ő a kapitány. Mi ehhez tartjuk magunkat.

A posztban arról is ír, hogy az ?ellenzék győzelmét kívánjuk a hazának”. Azt, hogy Márki-Zay Péter legyen a miniszterelnök.

A választási kampány a politika izgalmas sűrítménye. Sikeréhez több minden kell. Egyebek mellett fegyelem. A miniszterelnök-jelölt vezet bennünket. Egyeztetés van, nyilvános vita nincs. Mert a küzdelem végső szakaszában nem beszélgetünk, nem értelmezünk, hanem harcolunk. Szerintünk ez fontos szabály.

Kapcsolódó ?Látszott rajta, hogy felfelé néz? ? Márki-Zay Péter a kakukktojás, aki elkapná Orbánt Volt SZDSZ-szimpatizáns, majd a KDNP-re és az LMP-re is szavazott. Tizennégy éve kanadai állampolgár is, és 2014-ben majdnem alakított egy pártot. Márki-Zay Péter hosszú útja a miniszterelnök-jelöltségig. Portré.

The post Gyurcsány Ferenc: Márki-Zay Péter a kapitány, de elsősorban a saját jelöltjeinkre koncentrálunk first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés