:

Másfél éve tart már a felmondási tilalom a honvédségnél, hiába távoznának sokan, nem lehet

Másfél éve tart már a felmondási tilalom a honvédségnél, hiába távoznának sokan, nem lehet
  • 24.hu
  • 01 Dec, 2021
  • Címkék: #

Egyre több katonát frusztrál, hogy hiába hagyná ott a sereget, nem teheti ezt meg a veszélyhelyzet miatt. A röghöz kötés már több mint másfél éve, tavaly április 6. óta tart, amikor egy kormányrendeletben elrendelték a felmondási tilalmat a honvédségi állomány számára. Ezt két hónappal később, a veszélyhelyzet akkori megszüntetése ellenére törvényben is megerősítették, a korlátozást ugyanis kiterjesztették az akkor kihirdetett egészségügyi válsághelyzet idejére is.

?Indokolt a veszélyhelyzeti tapasztalatok alapján olyan szabályok bevezetése, amely a különleges jogrend kihirdetésére tekintettel az állomány jogait (pl. lemondás tekintetében) generálisan korlátozza. A Magyar Honvédség állományának ezekben a helyzetekben rendelkezésre kell állniuk? ? érvelt akkor a kormány a törvényjavaslatában. A tilalom nemcsak a hivatásos katonákra, hanem a szerződéses állomány tagjaira is vonatkozik, akikkel jellemzően két-három éves szerződést köt a honvédség. De hiába jár le időközben a szerződésük, nekik is maradniuk kell.

?Az erőszakkal való rendszerben tartás több száz család életét teszi tönkre. Vannak élethelyzetek, mikor a katonai szolgálatot már egyáltalán nem tudja vállalni az ember? ? írta egy elkeseredett olvasónk, aki elmondása szerint bármit megtenne, hogy le tudjon szerelni, de hiába.

A katonák azt is nehezményezik, hogy a hasonló korlátozás alá eső egészségügyi és rendvédelmi dolgozók esetében idén június 15-től eltörölték a felmondási tilalmat, náluk viszont nem. Igaz, november 18. óta újfent életbe lépett a rendőröknél és az egészségügyi dolgozóknál is a korlátozás. A rendőröknél azonban vannak kiskapuk a távozásra. Például ha valaki belép egy pártba, akkor el kell hagynia a testületet. Ezzel a lehetőséggel idén 23 rendőr élt a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint.

Szigetváry Zsolt / MTI A Magyar Honvédség Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár vegyvédelmi felszerelést viselő katonái fertőtlenítéshez készülődnek az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában 2021. március 17-én.

Ráadásul nem elég a felmondási tilalom, a katonáknál a veszélyhelyzet idején a szolgálatteljesítési kötelezettség idejét is megnövelték, amely így most már elérheti a 60 órát is, miközben az általános szolgálati rendben heti 40 órát kellett szolgálatban lenniük. Az éves túlszolgálat (amikor például berendelik őket a szabadnapjukon) 300 órás plafonját eltörölték, azt 400 órában állapították meg, de még azt is átléphetik, ha a helyzet megkívánja, mivel ez csak keretszám.

A volt vezérkari főnök megérti, hogy feszültséget okozhat a hosszú ideje tartó kilépési tilalom.

?Nagy az állomány leterheltsége, amit jól jelez, hogy 2010-ben tíz feladatot sorolt fel a honvédelmi törvény, ez most 18-ra bővült, miközben alig lett több a létszám.

Nem jut idő magánéletre, magas elvárásoknak kell megfelelni, és ha valaki kifog egy kellemetlen parancsnokot, azt nyilván zavarja, hogy nem mehet sehová

? sorolta a 24.hu-nak Szenes Zoltán egyetemi tanár, aki 2003 és 2005 között irányította a Magyar Honvédséget.

Három éve Benkő Tibor miniszteri meghallgatásán arról beszélt, hogy évente 10-20 százalék között mozog a fluktuáció. 2019-ben 19 ezer körül volt a hivatásos és szerződéses állomány száma a zárszámadási törvény adatai alapján, így évi 2 és 4 ezer közé volt tehető a távozók száma a korábbi években.

Vasvári Tamás / MTI Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond a Magyar Honvédség Breakthrough 2021 elnevezésű dinamikus bemutatóját végrehajtó állománynak a Hajmáskér mellett található Központi Gyakorló- és Lőtéren 2021. szeptember 29-én.

Mivel a veszélyhelyzet, így a távozási tilalom várhatóan 2022 júniusáig tartani fog, Szenes Zoltán szerint érdemes lenne az Alkotmánybírósághoz fordulnia valamelyik érintettnek, hogy kiderüljön, meddig korlátozhatóak az egyén jogai valamely közösségi cél érdekében.

A fegyveres erők tagjait a választások előtt, várhatóan februárban kiosztott fegyverpénzzel próbálják kárpótolni, ami az ígéretek szerint hat havi illetményüknek megfelelő összeg lehet. A részletek kidolgozása még hátra van, de a 24.hu információi szerint annak elfogadásával vállalniuk kell, hogy legalább három évig nem hagyják el a honvédséget.

Kerestük a Honvédelmi Minisztériumot, hogy indokoltnak tartják-e több mint másfél éven keresztül megtiltani a távozás lehetőségét a katonáknak, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak.

A katonáknak a járványhelyzet idején a kijárási korlátozások betartatásában kellett segédkezniük (jelenleg nincsenek ilyen korlátozások), ezenkívül az egészségügyi intézményeknél látnak el szolgálatot, hogy ott segítsék a koronavírus elleni védekezést. A kórházakhoz jelenleg 700  katonát rendeltek ki.

Ismét tiltólistán a rendőrök is

Bár júniusban feloldották a lelépési tilalmat, november 18. óta ismét tilos felmondani a rendőröknek. ?Nem örül az állomány? ? fogalmazott diplomatikusan Pongó Géza, a Független Rendőrszakszervezet főtitkára a 24.hu-nak. Szerinte korlátozó intézkedésekkel nem éri meg röghöz kötni az egyenruhásokat, mert akit nem engednek elmenni, annak a munkájába nem lesz sok köszönet. ?Sok rendőr volt, aki tavaly elment volna dupla fizetésért gyári munkásnak, viszont a tilalom miatt nem tehette. Mire megszüntették a tilalmat, nem volt meg az állás, négy hónap alatt pedig nem mindenki talált újat, így sokan nem tudták kihasználni a lehetőséget a váltásra? ? mondta az érdekvédő, aki szerint az oltási kötelezettség bevezetése lehet a következő kiskapu a távozásra. ?Az oltatlanokat fizetés nélküli szabadságra küldik a jövő hónaptól, így aki még nem oltotta be magát és menni akar, az így talán el tudja ezt intézni? ? tette hozzá.

The post Másfél éve tart már a felmondási tilalom a honvédségnél, hiába távoznának sokan, nem lehet first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés