:
Breaking News

A visszaépülő Honvéd Főparancsnokság helyett túlméretezett szörny születhet a Várban

  • 24.hu
  • 03 Dec, 2021
  • Címkék: #

Szerda este a Budai Polgári Közösség Szerdai Szalon Estek-rendezvénysorozatának részeként Fodor Gergely, a Várnegyed megújításáért felelős kormánybiztos tartott előadást, bemutatva a területen megvalósuló kormányzati beruházásokat.

A rendezvényre minden bizonnyal számos, a téma iránt érdeklődő ember regisztrált, a Közösen a Vároldalért csoport egyes tagjai, illetve a jelen cikk szerzője azonban nem jutott be, így nem tehettük fel a kérdéseinket a témában. A bemutatott látványtervek egyike ettől függetlenül azonban kijutott a teremből, az azon látható épület pedig teljesen átírja azt, amit eddig a munkálatokról tudni lehetett:

a Dísz térre néző egykori Magyar Királyi Honvéd Főparancsnokság (ép. Kallina Mór, 1897) eddig eredeti arccal visszaépíteni vágyott épületét a kép szerint tovább hízlalták, így egy asszimetrikus, timpanonját vesztett, az eredetinél egy emelettel magasabb struktúra születhet.

A Várkapitányság Nzrt. által korábban közzétett látványtervek szerint ezen a telken ennek a látogatóközpontnak, kiállítótérnek, illetve vendéglátóhelyek otthonának szánt, a Szent György tér felől modern lezárású épületnek kellene megszületnie:

Ehelyett azonban most ez várható a modern oldal helyett:

Tehtube Zsolt / Skyscrapercity

Az Építészfórum cikke szerint a Várkapitányság felhívta a figyelmet arra, hogy a látványterv

csak egy részleteket mellőző munkaközi koncepció, amit a jövőben még részletesen kidolgoznak,

az alaprajz azonban biztosan trapéz alakú lesz, a modern hátsó homlokzat pedig biztosan historizálóvá változik.

A látványterven látható homlokzat nyomokban emlékeztet a Főparancsnoksághoz egykor csatlakozó Honvédelmi Minisztérium főhomlokzatához, a hasonlóság azonban

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.006

A Budapest 1944-1945-ös ostroma alatt szerzett sérülései miatt a hatvanas évek derekára kétszintes torzóvá visszabontott, 2014-re felújított maradvány ma egyébként így fest:

Google Street View

Október elején a Várkapitányság kommunikációs igazgatója, Kőrösi Gábor az MTI-nek egyébként még arról beszélt, hogy elindultak a rekonstrukciós munkák, aminek részeként az épület

eredeti magasságában és szépségében

épül vissza,

így a felső szintek helyreállításával több mint háromszorosára nő az épület hasznosítható összterülete.

Kőrösi szerint az egykori Honvéd Főparancsnokság 2022 tavaszára már szerkezetkész lesz, a következő évben pedig át is adhatják az épületet.

Ennek fényében nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy a most épp készülő változtatások mennyivel késleltetik majd a projektet.

The post A visszaépülő Honvéd Főparancsnokság helyett túlméretezett szörny születhet a Várban first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés