:

Jogerősen 3 és fél évet kapott a mentőkre baltával támadó fiatal

Jogerősen 3 és fél évet kapott a mentőkre baltával támadó fiatal
  • 24.hu
  • 03 Dec, 2021
  • Címkék: #

Három és fél év börtönre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte Salgótarjáni Járásbíróság azt a 23 éves mátraverebélyi férfit, aki januárban baltával támadt a mentősökre.

A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi kábítószert és nyugtató hatású gyógyszereket fogyasztott, ezért agresszív és zavart állapotban érkezett haza az éjszaka.

Az édesapja aggódott az állapota miatt, ezért mentőt hívott, de a fia ettől még dühösebb lett és magához vett egy baltát. megpróbálta eltalálni a szerszámmal a kiérkező mentőautót, de a dobás közben elcsúszott a jeges úton.

A mentőgépkocsi vezetője a további támadás elkerülése érdekében lehúzódott az út szélére és kikerülte a támadót, aki eközben a mellette elhaladó jármű vezetőoldali ajtaját is megpróbálta a baltával megütni, ez az ütése csak a sofőr manőverének köszönhetően nem talált célba.

A mentősöknek végül csak a kiérkező rendőrök jelenlétében sikerült a férfit megvizsgálniuk és kórházba szállítaniuk. A bíróság már az előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott: három és fél év börtönre ítélték a bűnösségét beismerő fiatalt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetése miatt.

The post Jogerősen 3 és fél évet kapott a mentőkre baltával támadó fiatal first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés