:

Szelényi Zsuzsa: Arra, hogy Szájer József homoszexuális, a ?90-es évek elején jöttünk rá

Szelényi Zsuzsa: Arra, hogy Szájer József homoszexuális, a ?90-es évek elején jöttünk rá
  • 24.hu
  • 06 Dec, 2021
  • Címkék: #

Interjút adott a Partizánnak Szelényi Zsuzsa korábbi fideszes országgyűlési képviselő, aki 2014 és 2018 közt az Együtt színeiben ült be a Parlamentben.

A beszélgetés jelentős részében a Fidesz rendszerváltás körüli éveiről volt szó. Szóba került Szájer József homoszexualitása, amiről Szelényi azt mondta: ?akkor még nem tudtuk, az egy kicsit később volt, hogy erre így rájöttünk. A parlamenti időszakban (azaz 1990 és 1994 közt ? a szerk.). De nem volt ennek nagyon explicit jele.?

Szelényi szerint a homoszexualitásról nem volt szó a Fideszben akkoriban, ahogy arról sem, hogy ?vannak nem heteroszexuális tagjai a szervezetnek.? A témában még azt mondta, hogy Szájer József és felesége Handó Tünde

életük egy jelentős részét technikailag nem együtt élték le.

Azt többször hangsúlyozta Szelényi: akkoriban nem foglalkoztak azzal, hogy a szexualitásnak van-e politikai dimenziója, ?egyszerűbb eset volt az az időszak?, a rendszerváltás után főleg az új rendszer berendezkedéséről szóltak a politikai kérdések.

A Fidesz 1993 után történt átváltozásáról, illetve a párt központosításáról, Orbán Viktor köré építéséről is hosszabban beszélt Szelényi. Itt felidézett egy soproni frakcióülést, ő ott látta Kövér Lászlót először üvölteni. Ott ?értettük meg, hogy vannak, akik manipulálják a csoportot, látszólag a kohézió érdekében, de hogy olyan döntések szülessenek, amiket ők akarnak.?

Szerinte Orbán, Áder János és Kövér közt ?jól bevált vérszerződés volt, ami elképesztően stabillá tette a hatalmi pozíciójukat a Fideszben.? Hozzátette: ?93?-ban már láttuk, hogy maguk alá akarták gyűrni a pártot.?

Simicska Lajosról, a párt korábbi pénztárnokáról úgy beszélt, mint aki a ?90-es években már ?rászállt? a fideszes önkormányzati világra, hogy őt ?ilyen-olyan vagyonbizottságokba? vegyék be, hogy ?rálásson a helyi vagyonok felhasználására.?

Szelényi Zsuzsa végül ?94-ben szállt ki a Fideszből, és azért nem folytatta a politikai pályafutását, ?mert nem volt hol.?

A 2022-es választásokhoz közeledve azt mondta most: a választásokkal kapcsolatos tevékenységben részt fog venni, de hogy ez mi lesz, arról nem beszélt konkrétabban. Azt nem zárta ki, hogy egy esetleges kormányváltás esetén pozíciót vállaljon.

The post Szelényi Zsuzsa: Arra, hogy Szájer József homoszexuális, a ?90-es évek elején jöttünk rá first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés