Még néhány héttel ezelőtt is úgy tűnt, van némi esélye annak, hogy Kína és az Egyesült Államok Tajvan függetlenségének ürügyén nyílt katonai konfliktusba bonyolódik egymással. Néhány feszültséggel telt hónapot követően október közepén a Financial Times című lapban megjelent egy cikk, amely öt meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta: Kína az idén nyáron olyan hiperszonikus rakétákat tesztelt, amelyek nukleáris fegyver bevetésére is alkalmasak, és a hangsebesség ötszörösével képesek repülni a légkör felső részében. Mindez a lap szerint figyelmeztető jel, hogy Kína elképesztő mértékű eredményeket ért el a hiperszonikus fegyverek fejlesztése területén. Olyanokat, hogy az még a washingtoni hírszerzőket is meglepte.

Kína igyekezett hamar cáfolni a híreket. Két nappal később a kínai külügyminisztérium szóvivője sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen cáfolta a lap állításait, mondván, hogy amit az amerikai lap harci rakétaként azonosított, az űrhajó volt, magyarán nem fegyvertesztelés zajlott, hanem olyan rutinszerű kísérleteket végeztek, amelyek az űrkutatásban hozhatnak költséghatékonyabb megoldásokat az újrahasznosítható űrjárművek területén.

Minderről októberben a 24.hu is részletes elemzésben számolt be. Kevesebb, mint két héttel a Financial Times cikkének megjelenése előtt írtunk arról, hogy a kínai légierő száznál több vadászgépe és nukleáris képességekkel rendelkező bombázója lépte át Tajvan légvédelmi vonalát, amire korábban még nem volt precedens.

Ceng Shou Yi / NurPhoto / AFP A kínai hadsereg behatolása elleni védekezést szimuláló hadgyakorlat Tajvanon novemberben.

Kínát és az Egyesült Államokat jelenleg a világ két legerősebb gazdasági nagyhatalmaként tartják számon, a két ország között a feszültség folyamatosan éleződött az elmúlt években, és ebben a vetélkedésben mindkét fél próbál befolyást gyakorolni Európára is, a felek elköteleződést várnak a kontinens országaitól. A jelek szerint a nyugati országok inkább kivárnak, a keleti régióban és a balkánon azonban Kínának sikerült jelentősen erősíteni a pozícióit. Ez utóbbi egyik jele a montenegrói autópálya-építési projekt, amely nem éppen előnyös kínai hitelnek és a kis balkáni állam korábbi korrupt vezetésének köszönhetően csődközelbe sodorta az országot. De ide tartozik a kínaiak balkáni vasútfejlesztési projektje is, amelynek része a szintén előnytelennek tűnő kínai hitelből épülő Budapest?Belgrád-vasútvonal is, amely a legfrissebb cikkek szerint 979 év alatt térülhet meg, ha egyáltalán. De további jó példa a kínai befolyásszerzésre a tervezett budapesti Diákváros helyére megálmodott Fudan Egyetem magyarországi kampusza is ? noha ez a téma valószínűleg ? részint alighanem a közelgő választásoknak köszönhetően is ? háttérbe szorult a kormánykommunikációban.

Diplomáciai egyensúlyozás

Kína és Tajvan egyesítésének, illetve önállóságának kérdése a jelek szerint szimbolikus jelentőségű mindkét szuperhatalom számára, amit a patikamérlegen kimért, óvatos nyilatkozatok és a hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb állítások váltakozása is jól mutat. Ennek egyik jó példája, hogy Joe Biden október közepén pontosítani kényszerült egy alig több mint egy órával korábban tett kijelentését Tajvan függetlenségére vonatkozóan. Erről a CNN számolt be a nagyhatalmi vezetők online csúcstalálkozója után mindössze egy nappal. Joe Biden elnök a hírcsatorna szerint külön nyilatkozott arról: nem bátorítja Tajvan függetlenségét, miután a ?függetlenség? szót használta a Hszi Csinping kínai elnökkel előző este folytatott tárgyalásának értékelésekor. Hszi Csinping néhány nappal a kínai-amerikai csúcs előtt nyilvánvalóvá tette, hogy szerinte Tajvan és Kína újraegyesítése megvalósul majd. Nem sokkal a csúcstalálkozó után pedig már arról szóltak a hírek, hogy amerikaiak képezik ki a tajvani katonákat.

MANDEL NGAN / AFP Joe Biden és Hszi Csinping online tartott találkozója.

A Kína és Tajvan közötti feszültség hátterében leginkább az áll, hogy Kína szakadár tartománynak tekinti a szigetországot, amely azonban az évek során jelentős demokratizálódási folyamaton ment keresztül, valamint önálló alkotmánnyal és háromszázezer fős hadsereggel is rendelkezik. Tajvanon sokan úgy érzik, hogy a kínaiaktól különálló nemzetet alkotnak, és tartanak Kína növekvő gazdaság erejétől is.

Ez különösen azóta van így, mióta Hongkong példája megmutatta, hogyan képes Kína politikai eszközökkel elnyomni egy papírforma szerint nagy autonómiát élvező régiót.

Történeti gyökerek

Ahhoz, hogy a tajvaniak aggodalmai értetőek legyenek, érdemes egy kis történelmi kitekintést is tenni. Tajvanon az első ismert telepesek az ausztonéz népcsoporthoz tartoztak. Az embereknek ezt a csoportját ma a legtöbben egy nyelvcsalád tagjainak tekintik: Délkelet-Ázsiában és Madagaszkár szigetén élnek nagyobb számban. Az ausztronéz populáció az előző évtizedben Indonéziában volt a legnagyobb létszámú, ott 2016-ban 260 millióan éltek, A második és harmadik legnagyobb populáció a Fülöp-szigeteken (109 millió fő) és Madagaszkáron (24 millió) él. Tajvanon 2020-ban 557 ezer volt a lélekszámuk, ez a lakosság 2,4 százaléka. Kínai feljegyzésekben Tajvan szigete először i.sz. 239-ban szerepelt, amikor is az akkori kínai császár felfedező expedíciót küldött a szigetre. Peking ma is ezt a tényt használja fel területi igényének alátámasztására. A sziget az újkor kezdetén ? egy meglehetősen rövid holland gyarmati időszakot (1624-1661) követően ? a kínai Csing-dinasztia irányítása alá került 1683 és 1895 között. Kínai bevándorlók nagyobb számban a tizenhetedik században érkeztek a szigetre, a legtöbben Fucsien és Kuangtung tartományból, ez utóbbi kantoni régióként is ismert. Ennek a két csoportnak a leszármazottai alkotják ma is a tajvani népesség legnagyobb részét.

1895-ben, miután Japán megnyerte az első kínai?japán háborút, a Csing-dinasztia kénytelen volt átengedni nekik Tajvan területét, amit csak a második világháború után tudtak visszaszerezni az Egyesült Államok és Nagy-Britannia beleegyezésével. Kína akkoriban még Kínai Köztársaság néven futott, ám a világháború után négy éven át tartó polgárháború tört ki az országban, végül a kommunista Mao Ce-tung elkergette a nacionalista kormányt, amelynek maradékai és támogatóik 1949-ben Tajvanra menekültek. Ez, a szárazföldi kínaiként emlegetett, csaknem másfél millió lakost számláló népcsoport sok éven át uralta Tajvan politikáját annak ellenére, hogy a lakosság mindössze tizennégy százalékát teszik ki. A Kínából elmenekült Csang Kaj-sek elnök diktatórikus uralma alatt Tajvan gazdasági virágzásnak indult, ám a demokratizálódás folyamatának megindulásig még évtizedeket várni kellett.

Ami igazán érdekessé teszi a történetet, hogy a Csang Kaj-sek által vezetett, Tajvanon működő Kínai Köztársaság kormánya sokáig emigráns kormányként tekintett magára, azaz kitartott amellett, hogy egész Kínát képviseli, az országot pedig amint lehetővé válik, vissza kívánja foglalni.

PANASIA / AFP A Kínai Köztársaság elnöke Csang Kaj-sek és a Kínai Köztársaság alelnöke, Jen Csia-kan 1966-ban Tajvanban.

Az ENSZ sokáig hivatalosan el is ismerte ezt az álláspontjukat, vagyis a legtöbb nyugati ország a tajvaniakat ismerte el Kína hivatalos kormányaként. A fordulat 1971-ben következett be, amikor Tajvan helyett Pekinget, vagyis a Kínai Népköztársaságot ismerték el és így a Tajvanon máig Kínai Köztársaság néven futó államalakulat kiszorult az ENSZ által reprezentált nemzetközi közösségből. Olyannyira, hogy a világon jelenleg összesen tizenöt ország van, amelyik legitimnek tekinti a Kínai Köztársaságot.

Tekintettel a két álláspont közötti áthidalhatatlan szakadékra a világ legtöbb országa ma elfogadja a kétértelmű helyzetet, amely szerint Tajvan gyakorlatilag független állam, még akkor is, ha a jogi státusza tisztázatlan. Ami Magyarország álláspontját illeti: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2020 májusában telefonon tett hitet Peking mellett, amiről a kommunista Kínai Népköztársaság állami hírügynöksége terjedelmes közleményben számolt be. Mindez a koronavírus-járvány felfutásának idején következett be, amikor Magyarország mellett Bosznia-Hercegovina és Észtország külügyminiszterei egyeztettek Kínával a járvánnyal kapcsolatos teendőkről. A közleményben a kínai hírügynökség úgy fogalmazott:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, Magyarország ragaszkodik az ?egy-Kína elvéhez?, amely a magyar-kínai kapcsolatok politikai alapját képezi.

Szijjártó erre hivatkozva kijelentette, hogy Magyarország nem támogatja majd Tajvan csatlakozását a WHO-hoz. Idén október 21-én egyébként az Európai Parlament részletes ajánlást fogalmazott meg az EU és Tajvan politikai kapcsolatairól. Ebben sok egyéb mellett azt írták, határozottan síkra szállnak amellett, hogy Tajvan megfigyelőként érdemben részt vehessen a nemzetközi szervek, többek között az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkájában. Ezzel együtt azt javasolták Josep Borrellnek, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, hogy

üdvözölje Tajvan proaktív együttműködését a Covid19-világjárvánnyal kapcsolatos ismeretek összegyűjtésében és a járvány legmegfelelőbb kezelési módjainak feltárásában.

A Kína és Tajvan közötti kapcsolatok az 1980-as években indultak jelentős javulásnak. Kína ekkor terjesztette elő az ?egy ország, két rendszer? néven ismertté vált koncepciót, amely szerint Tajvan jelentős autonómiát kaphatott volna, ha elfogadná Kína újraegyesítését. Ezt a rendszert Hongkongban tesztelték, és jó ideig valamiféle kirakatként használták arra, hogy a tajvaniakat rávegyék a Kínához való csatlakozásra. A hongkongi színjátéknak az új kínai nemzetbiztonsági törvény bevezetése vetett véget 2020-ban, ami egy huszonhárom éven át tartó viszonylagos egyensúlyi állapotot számolt fel. Erről részletesen itt írtunk korábban:

Kapcsolódó ?Ez Hongkong vége, a terror rémuralmának kezdete? Kína olyan törvényt vezetett be, ami súlyosan korlátozza a városállam autonómiáját, és komoly fenyegetést jelent a demokráciapárti tüntetőkre.

Tajvan a nyolcvanas években elutasította az ajánlatot, de enyhítette a kínaiak beutazására és a befektetésekre vonatkozó szabályokat. 1991-ben ráadásul a szárazföldön befejezettnek nyilvánították a Kínai Népköztársasággal vívott háborút. A két fél nem hivatalos képviselői között azonban korlátozottak maradtak a tárgyalások. Peking ragaszkodott ugyanis ahhoz, hogy a Tajvani Kínai Köztársaság kormánya illegitim, ami azt is jelentette,hogy kormányközi találkozóra értelemszerűen nem kerülhet sor.

A milleniumi fordulat

Amikor 2000-ben Tajvanon a nyíltan a függetlenség mellett kampányoló Csen Sui-biant választották meg elnöknek, Peking megriadt, 2004-es újraválasztása után pedig a kontinentális Kína elfogadott egy úgynevezett elszakadás-ellenes törvényt, amely kimondja, hogy az ország ?nem békés eszközökkel? is felléphet Tajvan ellen, ha az megpróbál elszakadni. Tajvan jelenlegi elnöke, Caj Jing-ven a Kínától való hivatalos függetlenség felé hajlik. Miután Donald Trump megnyerte a 2016-os amerikai választásokat, telefonon beszélt Caj Jing-ven asszonnyal. A telefonhívás jelzés volt, hogy az Egyesült Államok szakít az 1979 óta fennálló politikájával, ami lényegében megszakította a a Tajvan és USA közötti formális kapcsolatokat. A 2020-ban Caj Jing-vent rekordtöbbséggel választották újra, Joe Biden elnök pedig az idén tette egyértelművé, hogy Tajvan megítélése szempontjából nem változtat elődje, Donald Trump politikáján.

The post A háború, ami ezúttal elmaradt first appeared on 24.hu.