:

Már 11 bank nevében hívogatják az embereket, hogy kicsalják a pénzüket

Már 11 bank nevében hívogatják az embereket, hogy kicsalják a pénzüket
  • 24.hu
  • 08 Dec, 2021
  • Címkék: #

Szeptemberben írtunk először arról, hogy egyik olvasónkat élethű mesével rávették a bankja nevében, hogy a pénzét, több mint kétmillió forintot átutalja a csalóknak. Minden annyira hihető és profi kivitelezésű volt, hogy elhitte, valóban a bankja mentőakciójáról van szó, a pénzét tényleg biztonságba helyezik a csalók elől. Korántsem egyedi esetről van szó, azóta többen jelentkeztek szerkesztőségünkben, akiket ugyanezzel a módszerrel csaptak be. Rossz hír, hogy banki kártérítésre aligha van esély, hiszen az áldozat maga utalja át a pénzt.

A napokban újabb csalásról kaptunk hírt, és banki forrásokból úgy tudjuk, egyre terjed az átverés. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kérdésünkre ugyanakkor nem tudta megmondani, hány hasonló átverésről érkezett hozzájuk bejelentés, mert ilyen jellegű statisztikai adatokat a rendőrség nem gyűjt – válaszolta a kommunikációs szolgálat. Viszont az kiderült, hogy nem új keletű, hogy csalók telefonhívással próbálják meg tévedésbe ejteni áldozataikat, és igen változatosak a módszerek. Hívhatnak magánszemélyeket, vagy gazdasági társaságok munkatársait, vezetőit, például nyeremény ígéretével, esetleg végrehajtási eljárásra hivatkozással, vagy azzal, hogy a bankjuk nevében akarják megmenteni a hívott pénzét. A rendőrségi ügyek alapján úgy tűnik, nincsenek a csalók által preferált régiók, települések, az ország bármely pontján  lecsaphatnak.

Karácsony környékén megszaporodhatnak a csalások

Annyit közöltek, hogy az idei év elején érkeztek a rendőrséghez az első feljelentések olyan ügyekben, amikor pénzintézetek nevében kezdeményezett hívásokkal követtek el  bűncselekményeket, magyarul kicsalták a pénzüket. Aztán ezt követően több esetben érkeztek hasonló bűncselekmények miatt feljelentések. Az ORFK arra számít, hogy a karácsonyi időszakban a feljelentések száma megnövekedhet, megszaporodhatnak a hasonló típusú csalások.

Elemzéseik szerint az első időszakban ahogy ők fogalmaztak ?a legnagyobb számú lakossági ügyféllel rendelkező pénzintézet? nevében kezdeményezték a csalók a telefonhívásokat, vagyis az OTP-t vették célba. Azóta azonban változott a helyzet, a feljelentések alapján már több ? jelenleg 11 ? pénzintézet nevét használják az elkövetők, amikor csalárd szándékkal felhívják az ügyfeleket. Egyre dörzsöltebbek, például ha a hívott fél jelzi, hogy nem az elkövető által megjelölt banknál vezeti számláját, akkor a hívó azt a látszatot kelti, hogy átkapcsol a tényleges számlavezető bankhoz, mint ahogy ez egyik olvasónkkal is megtörtént.

Marjai János / 24.hu

A feljelentések alapján jelenleg is folyik büntetőeljárás az ügyekben, de a rendőrség a folyamatban lévő eljárás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem adott.

Segít, ha mindenki feljelentést tesz, főleg, ha minél hamarabb

A sértett a rendőrség munkáját azzal tudja a legjobban segíteni, ha minél hamarabb és minél pontosabban tájékoztatja a hatóságot arról, mi történt vele. Fontos, hogy a károsult késedelem nélkül tegyen feljelentést, és az ORFK szerint minél több sértett tesz feljelentést, az annál jobban segíti a nyomozást.

A feljelentéskor az esetlegesen rögzített telefonhívás átadásával, a hívóról rendelkezésre álló információk (beszédstílus, hanghordozás, szókincs, szakmai és általános tájékozottság stb.) megadásával, a telefonra telepített alkalmazások megtartása esetén azok adatainak rendelkezésre bocsátásával tudjuk segíteni a rendőrség munkáját.

Akit megkárosítottak, az nyilván azt is tudni szeretné, számíthat-e kártérítésre. Az ORFK tájékoztatása alapján a nyomozóhatóság akkor tud eredményt elérni ebben a kérdésben, ha a bűncselekményből származó összegek útját nyomon tudják követni, és ha az elkövetők felelősségre vonásakor a csalók vagyoni, jövedelmi viszonyait fel tudják tárni, illetve ha van még fel nem élt vagyon, akkor intézkedni tudnak annak elvonásáról.

Ne engedjük magunkat csőbe húzni

A bűncselekmények megelőzése érdekében legtöbbet a hívott személyek tehetnek, például azzal, ha a bankszámlájukat érintő telefonhíváskor keresik a szokásos eljárásrendtől eltérő momentumokat (pl. sürgetés, kétfaktoros hitelesítésre hivatkozás), illetve ha nem követik az elkövetők utasításait, iránymutatását. Amennyiben a szokásostól eltérő momentumra leszünk figyelmesek, vagy egyéb okból válik gyanússá a hívás, minden esetben szakítsuk meg a beszélgetést és vegyük fel a kapcsolatot számlavezető bankunkkal, a már korábbról ismert, vagy például a weboldalukon található hivatalos elérhetőségeken.

Az ORFK még a következő, a rendőrség honlapján is elérhető tudnivalókra hívja fel a figyelmünket:

Ne adjuk meg a netbankhoz tartozó belépési adatainkat, sem bankkártyánk adatait, illetve az SMS-ben kapott hitelesítő kódot (OTP – One Time Password). Ne telepítsünk ismeretlen alkalmazást a készülékünkre, vagy olyat, amelyikről nem tudjuk pontosan mire használható. A bank nem kéri semmilyen alkalmazás telepítését. Ne utaljunk ismeretlen személy bankszámlájára pénzt. Ha a hívó valamilyen bankkártyával vagy bankszámlával kapcsolatos problémára hivatkozik, szakítsuk meg a hívást, és telefonáljunk bankunk ügyfélszolgálatára. Kapcsolódó Csalók hívhatják, mutatjuk melyik telefonszámot ne vegye fel semmiképpen Nagyon könnyen átvágnak bárkit.

The post Már 11 bank nevében hívogatják az embereket, hogy kicsalják a pénzüket first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés