:
Breaking News

A szakképzett fizikai dolgozók nettó 350-400 ezer forintot kérnek

A szakképzett fizikai dolgozók nettó 350-400 ezer forintot kérnek
  • 24.hu
  • 10 Dec, 2021
  • Címkék: #

Ma már a képzetlenebb kékgallérosok is nettó 250-300 ezer forintot szeretnének hazavinni, a képzettek még többet, 350-400 ezer forintot – derült ki a Gi Group felméréséből. A kékgallérosok számára is fontos a munka-magánélet egyensúlya, a fejlődési lehetőség biztosítása, és az is, hogy mennyit kell utazni a munkába. Hasonló elvárások 5-10 éve a fehérgallérosoknál voltak jellemzőek, írja a Portfolio.hu.

Ahogyan érződik újra a súlyos munkaerőhiány, úgy kérnek egyre többet a szakemberek, a hiányszakmában dolgozó betanított munkások vagy képzettek.

A fizikai dolgozók toborzásával foglalkozó cég azt tapasztalja, hogy tízből kilenc kékgalléros könnyen váltana munkahelyet Magyarországon, vagyis miközben a cégeknek nagy probléma a dolgozók megtalálása, magasabb bérekkel elcsábíthatóak.

A betanított munkások nettó 250-300 ezer forintot kérnek, az az alsó határ náluk, a képzetteknél 350 ezer forint, nettóban, vagy inkább 400 ezer forint.

?A Gi Group szerint a következő években igen komoly átalakulás várható a munkaerőpiacon, hiszen az automatizáció, a robotizáció önmagában is kihívás elé állítja a vállalatokat és a munkavállalókat, miközben számos új, külföldi vállalat jelenik meg Magyarországon, akik kedvező bérekkel csábítják majd a dolgozókat. Mindezek miatt elkerülhetetlen a bérek további emelkedése a fizikai dolgozók közében is.?

The post A szakképzett fizikai dolgozók nettó 350-400 ezer forintot kérnek first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés