:

Cseh László: A Kőbánya SC-nek érdemes lenne egyszer a versenyzőknek igazat adni

Cseh László: A Kőbánya SC-nek érdemes lenne egyszer a versenyzőknek igazat adni
  • 24.hu
  • 10 Dec, 2021
  • Címkék: #

Bocsánatot kért a Magyar Úszószövetség Turi György tanítványaitól.

Kapcsolódó Nyilvánosságra hozták a Turi György-jelentést A mesteredző nem követett el szexuális zaklatást, ám testi, lelki bántalmazás az elmúlt évtizdekben előfordult, állapította meg a bizottság. Hogy dolgozhat-e a sportágban a továbbiakban, az egyelőre nem világos.

Az edző nem követett el szexuális zaklatást, ám testi, lelki bántalmazás az elmúlt évtizdekben előfordult. Ezt állapította meg az az ötfős bizottság, amelyet a szövetség azért hozott létre, hogy számos úszó, edző, szülő meghallgatásával alaposan kivizsgálja a mesteredző ellen az elmúlt hónapokban felmerült vádakat. Cseh László, aki elsőként beszélt Turi módszereiről, a visszavonult legendás úszó szerint fontos lépés ez a bocsánatkérés, azonban nem teljesen elégedett.

A Kőbánya SC-nek kellene önvizsgálatot tartania ez ügyben, hogy mégis ezen vizsgálat és az eddig megszólalt versenyzők nyilatkozatai alapján talán érdemes lenne egyszer a versenyzőknek igazat adnia az edzővel szemben

? nyilatkozott az RTL híradójának Cseh László.

Turi György mellett továbbra is kiáll a Kőbánya SC, vagyis jelenlegi klubja.

The post Cseh László: A Kőbánya SC-nek érdemes lenne egyszer a versenyzőknek igazat adni first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés