:
Breaking News

Minden várakozással szemben Verstappené a pole Abu-Dzabiban

Minden várakozással szemben Verstappené a pole Abu-Dzabiban
  • 24.hu
  • 11 Dec, 2021
  • Címkék: #

Max Verstappen indul majd az élről a Forma-1 szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíján, de riválisa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltoné a második rajtkocka. Kimi Räikkönen 18.-ként zárt utolsó időmérőjén.

Hamilton a második és a harmadik szabaedzés megnyerésével hangolt a szombati időmérőre, a Q2 után azonban Verstappen neve mellett virított a leggyorsabb idő, lágy abroncsokra váltott ugyanis azt követően a holland, hogy a közepes keveréknél elfékezte az egyik bal elsőt, és inkább nem akarta azon a garnitúrán kezdeni a vasárnapi futamot.

A Q3-ban Verstappen óriási idővel, 1:22.109-cel kezdett, első próbálkozásra Hamilton ezt meg sem tudta közelíteni, bő fél másodperccel maradt el. A britnek második nekifutásra sem sikerült elvenni riválisától a pole-t, közel négy tizeddel nyert a holland.

Lando Norris beleszólt a Red Bull és a Mercedes különcsatájába, ő indul a harmadik helyről, miközben Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas csak a hatodik helyen zárta az időmérőt.

A Q1-ben egy bója borzolta a kedélyeket: Mick Schumacher kiütötte azt a pályára széléről, majd Lando Norris autója beszippantotta és pillanatok múlva ?kiköpte?. Bár nem volt veszélyes helyen, egy rövid időre leállították az időmérőt.

Kapcsolódó Nyerhet újabb vébét Hamilton, Schumachernél nem lesz nagyobb Ezt a brit pilóta főnöke, Toto Wolff nyilatkozta az idényzáró előtt.

Az első szakaszhoz tartozik még, hogy Kimi Räikkönennek nem sok esélye volt kiharcolnia a továbbjutást utolsó Forma-1-es időmérőjén.

The post Minden várakozással szemben Verstappené a pole Abu-Dzabiban first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés