:

Mindenfelé Michael Kors-táska és Thomas Sabo-karkötő: de hogyan néznek ki a névadó tervezők?

Mindenfelé Michael Kors-táska és Thomas Sabo-karkötő: de hogyan néznek ki a névadó tervezők?
  • 24.hu
  • 11 Dec, 2021
  • Címkék: #

Michael Kors

A Michael Kors-márkát lehet szeretni vagy utálni (a Morgan Stanley szerint például már hat éve is cikinek számított), de a Deák Ferenc teret szinte lehetetlen átszelni úgy, hogy ne botlanánk bele valamelyik termékükbe. Michael Kors élete azonban nem közismert. Ha nem arra vagyunk kíváncsiak, hogyan építette fel cégbirodalmát, akkor többi között olyan infókat találunk róla, hogy Karl Anderson Jr. néven született, négyévesen tévéreklámokban szerepelt, ötévesen pedig újragondolta édesanyja esküvői ruháját, mert túl csicsásnak találta. Úgy emlékszik vissza, hogy a menyasszonyi csokortól kezdve az anyja frizurájáig ő talált ki minden részletet.

JP Yim / Getty Images for Michael Kors

Első saját kollekcióját a nyolcvanas években hozta létre, már a kezdetektől olyan sztárok tetszését nyerték el ruhái, mint Sharon Stone, Aretha Franklin vagy Courtney Love. Ennek ellenére anyagi gondjai voltak a kilencvenes évek elején, sőt 1993-ban csődöt is jelentett. Hogy talpra állt, azt jelzi, hogy 2014-ben milliárdossá vált a márkájának köszönhetően. Kors a tévés szereplésektől sem ijed meg, Heidi Klum oldalán zsűrizett a Project Runway-ben, amiben feltörekvő divattervezők versenyeztek egymással. A Vogue 2018-ban feltett hetvenhárom kérdést a tervezőnek, akinek egyik válaszából kiderült: ha nem divattal foglalkozna, valószínűleg Broadway-darabokat készítene.

Thomas Sabo

Thomas Sabórol olyan kevés információ található az interneten, hogy az összesen hárommondatos Wikipédia-oldalával bekerülhetne tán a Guinness Rekordok Könyvébe is. A Dívány még 2014-ben írt róla hosszabban és próbált kicsit alaposabban utánajárni, vajon ki lehet az a személy, akinek nevéről az ékszermárka jut az eszünkbe. Fotói alapján első ránézésre inkább gondolnánk egy letűnt rockbanda gitárosának, mint annak a fickónak, aki Mickey egér vagy Szabadság-szobor figurákat tervez a karkötőnkre. Sabo ? a Dívány szerint ? a hatvanas években született Ausztriában, saját hokicsapata is volt tavalyig, Thomas Sabo Ice Tigers néven, és a Dívány szerint jótékonykodni is szokott. Feleségét Luz Enith Sabónak hívják, akivel közösen két gyereket nevelnek.

Thomas Lohnes / Getty Images Tom Ford

A divattervezőről szerencsére sokkal több anyag fellelhető az interneten, mint Sabóról: eredetileg színészi akart lenni, szerepelt reklámfilmekben, de modellként is dolgozott. Márkája megalapításával párhuzamosan rendezőként ügyködött a filmiparban is. 2009-ben debütált az Egy egyedülálló férfi című filmmel, Colin Firth és Julianne Moore főszereplésével. 2016-ban rendezte az Éjszakai ragadozókat olyan sztárokkal, mint Amy Adams és Jake Gyllenhaal, a film pedig még egy Oscar-jelölést is kapott.

Victor Boyko / Getty Images for GQ

Tom Fordról érdemes tudni, hogy bulizott Andy Warhollal a legendás Studio 54 diszkóban, illetve szeret kampányfotóival megbotránkoztatni és polgárpukkasztani ? egyik reklámfotóján például egy férfi parfümöt a női modell mellei közé suvasztanak be. Ford harmincöt évig élt házasságban férjével, aki az idén szeptemberben meghalt. Egy közös gyerekük született, béranya segítségével. Ford a szülőséggel kapcsolatban egyszer úgy fogalmazott, gyereke születése óta felhagyott a botoxszal, mert nincs rá ideje.

Marc Jacobs

Olyan dolgokat láttam kiskoromban, amiket egy gyereknek sem lenne szabad átélnie

? meséli a New York Timesnak Marc Jacobs, aki ezzel a bipoláris zavarban szenvedő anyjára utalt. Jacobs jelen volt anyja számos mániás epizódjakor, melyek leginkább akkor törtek elő, ha nem szedte rendszeresen a gyógyszereit. Jacobs tizenöt évesen árufeltöltőként kezdett dolgozni. Ő a legfiatalabb tervező, aki megkapta a CFDA-gála (az esemény, amelyen Rihanna egy átlátszó ruhában vette át szobrocskáját) Legfiatalabb tehetség kategóriájának díját. 2013-ban felkérte a Coca-Cola, hogy terveivel dobja fel kicsit a diétás kóla üvegét, ha pedig valaki nem tudná, a tervezőnek rengeteg tetoválása van, beleértve egy SpongyaBob Kockanadrág figurát is.

Gilbert Carrasquillo / WireImage / Getty Images

Saját üzletének megnyitóján első vásárlója Julia Roberts volt. 2007 sok tekintetben vad év volt a popkultúra szempontjából, ekkor került börtönbe Paris Hilton és omlott össze Britney Spears is, de ugyanebben az évben jelent meg Marc Jacobs tevepatának öltözve a céges karácsonyi partin. Drog- és alkoholproblémával is szembe kellett néznie, két alkalommal, 1999-ben és 2007-ben jelentkezett be elvonóra.

Calvin Klein

Sok sikert annak, aki csak egy napig nem szeretne találkozni az utcán Calvin Klein feliratú és monogramos ruhadarabbal. A tervező a hatvanas években kapott állást a Dan Millstein nevű kabátmárkánál, később főnöke magával vitte a párizsi divathétre, hogy Klein lemásolja a kifutón újdonságként ható haute couture ruhákat. 1970-ben mutatta be első saját kollekcióját, egy évvel később pedig már ötmillió dollárt ért a neve. A nyolcvanas években a letisztult, de mégis friss reklámjainak köszönhetően futott be például Mark Wahlberg vagy Brooke Shields is. Kleinnek egy gyermeke született exfeleségétől, Marci Klein, aki producerként négy Emmy-díjat zsebelt be A stúdió és a Saturday Night Live műsorokkal.

Minden alkalommal, amikor intim helyzetbe kerülök egy férfival, az apám nevét látom az alsónadrágján

? mondta lánya a Calvin Klein alsóneműinek népszerűségéről.

Mike Pont / Getty Images Tommy Hilfiger

Tommy Hilfiger soha nem tanult divattervezést, ellenben tizennyolc évesen már saját butikjában árulta ruháit. Hilfiger nevéről érhető módon sokkal előbb jut eszünkbe a fehér, piros, kék színkombináció, mint mondjuk a tervező arca vagy bármi más az életéről. A férfi nagy zenekedvelő hírében áll, ezért nem is olyan meglepő, hogy szponzorálta Britney Spears és a Rolling Stones turnéját is.

Grant Lamos IV / Getty Images for Tommy Hilfiger

Karrierje során összesen kilenc könyvet írt, egyikben például a zene és a divat kapcsolódását vizsgálja. Lánya, Ally Hilfiger mintha Paris Hilton B-kategóriás változata lenne, ugyanis Rich Girls címmel saját valóságshowt forgatott legjobb barátnőjével közösen, amiben a nézők nyomon követhették, hogyan telnek egy gazdag tinédzser mindennapjai. Ally Hilfigerről később kiderült, hogy Lyme-kórban szenved.

Hilfiger egyébként a Plaza Hotelben élt élete egy szakaszában ? ha kíváncsi arra, hogyan néz ki egy Central Parkra néző luxuslakás, íme:

The post Mindenfelé Michael Kors-táska és Thomas Sabo-karkötő: de hogyan néznek ki a névadó tervezők? first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés