:

X-Faktor: Ferenczi Kamilla és Tóth Vera duettje után mindenki állva tapsolt a stúdióban

X-Faktor: Ferenczi Kamilla és Tóth Vera duettje után mindenki állva tapsolt a stúdióban
  • 24.hu
  • 13 Dec, 2021
  • Címkék: #

Elődöntőt rendeztek a szombati X-Faktorban, ahol a műsor egyébként azzal kezdődött, hogy a nemrég elhunyt Kóbor Jánosról emlékeztek meg a műsor készítői. Ennek apropóján a Gyöngyhajú lány című Omega-dalt idézték fel, amelyből Gáspár Laci énekelt egy refrént.

Kapcsolódó X-Faktor: Kóbor Jánosra is megemlékeztek az elődöntő nyitányában A Gyöngyhajú lányra vonultak be a mentorok.

Emellett neves előadókkal duettezhettek a versenyben lévők: Ferenczi Kamilla Tóth Verával énekelhetett. Ők Katona Klári 1986-ban kiadott dalát, a Legyen ünnep című számot vették elő (egyébként Tóth Vera javaslatára). A stúdióban rendesen megfagyott a levegő a produkció közben, a végén pedig mindenki felállva tapsolt a két énekesnőnek.

ByeAlex később elmondta, ő nem szokott ilyen dalokat pörgetni a Spotify-on, de szerinte is gyönyörű produkció volt. Puskás-Dallos Peti úgy reflektált, ő a héten szinte minden nap hallgatta ezt a dalt sírdogálva, sőt, neki Katona Klárit is megidézte mentoráltja az éneklésével.

The post X-Faktor: Ferenczi Kamilla és Tóth Vera duettje után mindenki állva tapsolt a stúdióban first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés