:
Breaking News

Sopron megszavazta, hogy magyar marad

Sopron megszavazta, hogy magyar marad
  • 24.hu
  • 14 Dec, 2021
  • Címkék: #

IV. Károly 1921. október végi visszatérésének kudarca és a Habsburg-ház november 6-i detronizációja után megkezdődött az október 11?13-i velencei konferencia döntésének végrehajtása, vagyis a népszavazás megrendezése Sopron és környéke hovatartozásáról. Sopron városán kívül ez mindösszesen nyolc falut (Ágfalva, Balf, Bánfalva, Brennbergbánya, Felsőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk) érintett.

Nem csak a nemzeti identitás

A népszavazás körzetében az 1920. évi magyar népszámlálás szerint 50 ezren éltek, akiknek 55 százaléka német, 39 százaléka magyar és 5 százaléka horvát anyanyelvűnek vallotta magát. Közülük 27 ezren rendelkeztek szavazati joggal. A döntő többség Sopronban élt, a város környéki falvakban mindössze 7905-en.

A népszavazás szabályzatát és menetrendjét egy angolokból, franciákból és olaszokból álló nemzetközi bizottság dolgozta ki, ez a bizottság és a mellé rendelt nemzetközi katonaság ellenőrizte a szavazás lebonyolítását is. A voksolás előtti napokban mindkét fél, az osztrák és a magyar is folytathatott propagandát. Ha egyikük kifogással élt, a nemzetközi bizottság kivizsgálta az ügyet, és indokolt esetben elvégezte vagy elvégeztette a szükséges korrekciókat.

A szavazást Sopronban végül december 14-én, a város környéki falvakban pedig december 16-án rendezték. Sopronban 17 ezren, a falvakban közel 7 ezren szavaztak, vagyis a szavazásra jogosultak döntő többsége. Az eredmény: a Sopronban szavazók 73, a falvak lakosságának  45,5 százaléka, tehát a megkérdezetteknek együttesen mintegy a kétharmada a Magyarországhoz tartozás mellett voksolt.

Tekintettel az anyanyelvi megoszlásra ez elég meglepő volt, és azt jelezte, hogy az emberek identitását korántsem csak a nemzetiségi hovatartozás határozza meg.

Kései példa

Az osztrákok azonban nem így gondolták. Különböző érvekre hivatkozva azt állították, hogy a magyarok csaltak, halottak nevében is szavaztattak embereket, miközben az osztrák érzelműeket igyekeztek távol tartani az urnáktól. Az osztrák kormány ezért tiltakozást jelentett be a nagyhatalmaknál. A Nagykövetek Konferenciája ? a nemzetközi bizottság jelentésére támaszkodva ? azonban elutasította az óvást, és érvényesnek ismerte ez az eredményt.

Sopron és környéke így ? az abszolút német többség ellenére ? továbbra is magyar terület maradt. A magyar nemzetgyűlés ezért a Civitas fidelissima, azaz a ?Leghűségesebb város? címmel jutalmazta Sopront. Az 1922. december 12-én kihirdetett törvény értelmében ez a ?kvalifikáció? a város régi címerébe is bekerült. Továbbá a város ékességének számító Tűztorony déli részén ? Kisfaludi Strobl Zsigmond és Hikisch Rezső tervei alapján ? felállították az úgynevezett Hűségkaput.

A magyar szempontból sikeresen végződő népszavazásnak köszönhetően az Ausztriához csatolt nyugat-magyarországi, illetve ettől kezdve burgenlandi határövezetben összesen csak 26 (1910), illetve 15 ezer (1923) magyar élt. Ez az ottani lakosság 9, illetve 5 százalékát tette ki. Ausztria végül belenyugodott az eredménybe, és igazán komolyan a magyar revíziós célok között sem szerepelt az elcsatolt területsáv visszaszerzése. A trianoni határok legbiztosabb szakasza az új osztrák?magyar határ lett.

A soproni népszavazás így túlmutatott helyi jelentőségén. Arra volt kései példa, hogy a stabilabb és kölcsönösen elfogadhatóbb határok kialakítása, ezáltal a Magyarország és az új szomszédai közötti békésebb viszony és kölcsönösen előnyös együttműködés alapjainak megvetése érdekében hogyan lehetett és kellett volna egyéb határszakaszokon is eljárni.

The post Sopron megszavazta, hogy magyar marad first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés