:

Koronavírus: Januárra az omikron válhat a dominánssá

Koronavírus: Januárra az omikron válhat a dominánssá
  • 24.hu
  • 14 Dec, 2021
  • Címkék: #

Az egyetem weboldalán megjelent bejelentésben Richar Neher rámutatott arra, hogy egyelőre kevés az omikron okozta fertőzés a kontinensen, de ha a variáns terjedése ebben az ütemben folytatódik, az omikron néhány héten belül dominánssá válhat. Az Egyesült Királyságból és Dániából érkező adatok szerint az omikron okozta fertőzések száma 3-4 naponta a duplájára nő, a terjedési sebessége pedig háromszor akkora, mint az eddig domináns delta variánsnak, mert az oltatlanok mellett az oltottak is megfertőződhetnek.

Neher ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy bár az oltás nagyobb védelmet nyújt a delta, mint az omikron ellen, az oltottak – különösen azok, akik a harmadik, emlékeztető oltást is felvették – még mindig kisebb eséllyel mutatnak súlyosabb tüneteket, akkor is, ha az omikronnal fertőződnek meg.

A kutató emellett figyelmeztetett a vakcinák globális elosztásában jelentkező egyenlőtlenségekre, melyeket “a lehető leghamarabb kezelni kell”. Ezzel kapcsolatban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is számos figyelmeztetést adott ki, hangsúlyozva, hogy míg több országban mind ez idáig az egészségügyi dolgozók beoltása is várat magára, más államokban már az emlékeztető oltásokat is fel lehet venni ? írja az MTI.

The post Koronavírus: Januárra az omikron válhat a dominánssá first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés