Senki sem próféta a saját hazájában ? tartja a bibliai eredetű közmondás, ami a világot munkájukkal megváltoztató honfitársainak életútját látva Magyarországon tökéletesen igaznak bizonyult.

A tudomány, vagy épp a művészet területén maradandót nyújtó honfitársaink jó részét a határokon belül épp ezért nem is ismerik, pedig megérdemelnék, hogy nevük ne teljesen ismeretlenül csengjen: Schwarz Dávid nélkül nem jöhettek volna létre az égboltot több mint három évtizeden át uraló Zeppelinek, Dienes Andor Budapesten maradása esetén Marilyn Monroe talán nem indult volna a világhír felé, Róth Imre nélkül pedig New York lenne szegényebb néhány felhőkarcolóval.

Ismeretlen magyarok: A divatfotós, akinek Marilyn Monroe-t köszönheti a világ Dienes Andor Erdélyből indulva hódította meg Hollywoodot.

Épp az ilyen emberek bemutatására jött létre Ismeretlen magyarok címet viselő sorozatunk (a korábbi epizódok itt érhetők el), melynek mai fejezetében a britek életét néhány év alatt gyökeresen megváltoztató Reich Tibort mutatjuk be. Az első világháború derekán, 1916. október elsején egy gazdag zsidó textilgyáros családban született Reich sorsa már gyermekkorában egyértelművé vált: minden szabadidejét rajzok készítésével töltötte, így talán senkit sem lepett meg, hogy 1933-ban, alig tizenhét évesen Bécsbe költözött, hogy textiltervezést és építészetet tanuljon. (Egy korai modern munkája itt, a Tibor Ltd. oldalán látható.)

A Bauhaus és a Wiener Werkstätte bűvöletében élő város minden bizonnyal óriási hatással volt rá, a náci Németország Ausztriára gyakorolt politikai nyomását látva azonban úgy döntött, legfőbb ideje továbbállni. Épp a legjobbkor tette, hiszen 1938 márciusában az országot a Harmadik Birodalom egyszerűen bekebelezte. Tanulmányait a szigetországban, a világ akkor elsőszámú textilipari képzésén, a Leeds-i Egyetemen folytatta. 1941-ben végül itt vette át a diplomáját, majd egy évre a kor legnépszerűbb sál- és nyakkendőgyártója, a Boltonban székelő Tootal tervezője lett.

A családi gyökerek

Az askenázi zsidó család sarjaként 1838-ban született Reich Adolf 1868-ban a Király utcában alapította meg a vitézkötéseket, zsinórzatok és díszgombokat gyártó vállalatát, ami a századforduló után röviddel az ország legnagyobb paszományosává vált. Új, minden addiginál nagyobb üzemre volt tehát szükség, hogy kielégíthessék a hirtelen megnövekedett igényeket: így született meg 1905-ben a Petneházy utca 34. számú telkén a Reich Adolf és Fiai vállalat, ami ugyanebben az évben Reich Aladár (1884-?) kezébe került.

A huszonéves fiú rövidesen három világrészen, 28 országban árusította a világszínvonalú termékeket, a magyaros ruhazsinóroktól a redőnyzsinórokon, gombokon, női fűzőkellékeken és cipőfűzőkön át egészen a vitorlázó repülőgépek startgumiköteléig ? olvasható Reich Katalin 1994-ben megjelent életrajzi regényében. A gyár 1928-ban a Váci út 173. alá költözött, ahol egyidejűleg már négyszáz (!) gép gyártotta a szükséges cikkeket.

A cégvezető emellett a kor magyar társadalmának fontos alakja is volt: több ? főként textilipari ? szervezet vezetőjeként, illetve fontos alakjaként hagyta nyomát a két világháború közti Magyarországon, rendszeresen támogatta a zsidó árvaházat és kórházat, népkonyhája pedig százával osztotta az ebédet az angyalföldi éhezőknek. Tibornak volt tehát honnan ellesnie a szakma néhány fogását, hiszen szoros rokonságban állt a céget öröklő Reich Aladárral: édesapja ugyanis az ő testvére volt.

Aladár további sorsáról a család számos tagját bemutató könyv a Históriában megjelent, itt elérhető ajánlójában (1999/1., p. 30-32.) olvashatunk.

Úton a csúcs felé

A háború után végül saját lábra állt: 1945-ben Shakespeare szülővárosába, Stratford-upon-Avonba költözött, majd az annak részét képező Clifford Chambersben található XIX. századi malomépületben a következő évben létrehozta a Tibor Ltd-t.

Nem kellett sokáig várnia a sikerre, hiszen a saját stúdiója mellett egy apró szövőműhelyet is magában foglaló épület kapuját elhagyó anyagokra azonnal lecsapott a brit divatvilág csúcsán álló Edward Molyneux (1891-1974), aki eredetisége és színei miatt azonnal bevette azt az amerikai piacra szánt kollekciójába, rövidesen pedig a királynő, illetve édesanyja ruháit készítő Sir Norman Hartnell is ugyanígy tett.

Wikimedia Commons Tibor 1957-ben, kezében egy saját tervével

A következő év még nagyobb sikert hozott, hiszen Reich első, kézzel készített anyagainak egyikéből küldött a házasságra készülő Erzsébet hercegnőnek (1952 óta II. Erzsébet brit királynő), akinek az annyira megtetszett, hogy saját otthona, Windlesham Moor jó részében is azokat használta, sőt, esküvője után nászajándékként is Tibor-féle textileket kapott a Brit Nemzetközösség gyapjúexportját képviselő International Wool Secretariattól.

A St. Petersburg Times egykorú (1947. november 23.) tudósítása szerint az anyagok a korábban használtakkal ellentétben sosem vesztik majd el a fényüket, köszönhetően az arany-, ezüst-, vagy épp fémszínű fonalaknak:

Az 1945-ben, Clevelandben kifejlesztett, a szövetek anyagát adó lurexet Reich az elsők közt alkalmazta, a hirtelen megrendelés pedig hirtelen jókora belföldi figyelmet irányított az immár ötven alkalmazottal dolgozó, emigráns háttere miatt hátrányból induló tervezőre.

A Kelet-Európából érkezőket előszeretettel alkalmazó

Tibor Ltd. hirtelen egyenesen a jövő gyártójának tűnt, hiszen a bécsi évek és a Bauhaus ihlette szövetek a kevés színt és évtizedek óta változatlan mintákat használó konkurencia mellett teljesen újszerű élményt adtak, a speciális szövési technika (deep textures) miatt a minták háromdimenziós hatást nyújtottak, és

nekik köszönhetően egy csapásra színessé váltak a szigetországbeli otthonok, melyek a háborús takarékosság miatt leginkább szürkék és barnák voltak.

1948-ban a brit cikkek amerikai exportjának segítésére létrejött Hambro House of Design százezer dolláros megrendelését elnyerve a világviszonylatban még mindig igen apró cég betört az amerikai piacra, az ötvenes évek derekára pedig világszerte a legnagyobb újítók közt emlegették.

Tökéletesen bizonyítja ezt az American Instute of Decorators 1951-es kitüntetése, első önálló kiállítása, az egész országot bejárt An Adventure With Colour (Kaland a színekkel, 1954) negyedmillió látogatója, illetve a következő évek rangos felkérései: Reich munkái fogadták például a látogatókat a londoni világkiállítás századik évfordulójára rendezett Festival of Britain-en (1951), II. Erzsébet négy évtizeden át (1954-1997) használt yachtján, a HMY Britannián, a londoni Heathrow repülőtéren, Coventry középkori katedrálisában, a brüsszeli világkiállítás brit pavilonjában (1958), valamint a New York-i Rockefeller Centerhez csatlakozó Time & Life Buildingben (1958-1959).

Irány a nyaralás!

Az életművet közelről szemlélve szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy Reich Tibor harminc évet felölelő karrierje során akár csak egyetlen pillanatot is alvással töltött volna, hiszen a bútorszövetek, illetve a lakásokba begyűrűző színes textilek mellett a Tibor Ltd. munkái ? egyedül az ötvenes évek folyamán ? a British Airways légitársaság elődjének számító BOAC járatain, a Hawker Siddeley repülőgépgyárból kikerülő gépeken, az Opel szigetországi leágazásaként létező Vauxhall autóiban, valamint a Cunard számos óceánjáróján jelentek meg.

Az igazi nagyágyúra a hatvanas évek végéig kellett várni: 1969. márciusában szállt fel ugyanis az angol-francia koprodukcióban készült Concorde, melyek apró, ablakok elé húzható függönyét, illetve kárpitanyagát is Reich adta.

A legtöbbször élénk színű anyagok közül több is feltűnt a legfontosabb brit bútorgyárak, így az Ercol és a G Plan kínálatában, sőt, a szigetország legnevesebb tervezői, így Robin Day és Sir Gordon Russell is előszeretettel használták őket legfrissebb munkáikhoz.

Tibor úgy gondolta, hogy a szín egyfajta energia, ami optimizmust ad, és épp ezért több embernek kellene azt befogadnia az otthonába

? mesélte unokája a The Guardiannek.

A jégmadárkék, a napfénysárga, illetve a sziámi rózsaszín hármasával indult sikerek választott otthonában, Stratford-upon-Avonban sem kerülték el: felkérték ugyanis a város híres szülötte emlékét őrző ? Anglia első, nő által tervezett ? színházépülete, a Royal Shakespeare Theatre összes textilfelületének lecserélésére. Az új anyagokat Reich a drámaíró négy karakteréről nevezte el ? így született meg

a Cymbeline (Cymbeline), az Oberon (Szentivánéji álom), a Macbeth (Macbeth), illetve a Prospero (A vihar).

A lendület a hatvanas években sem szűnt meg: munkái a Concorde-projekt mellett II. Erzsébet királynő közvetlen környezetében, a királyi család ingatlanjaiban ? így a windsori kastélyban ?, szállodákban, nagykövetségeken, valamint a brit miniszterelnök és a kincstári kancellár (pénzügyminiszter) hivatalos rezidenciáján, a Downing Street 10-ben, illetve 11-ben is feltűntek.

Az egyszerű formákat rejtő, vagy egyszínű textilek (ezek közül néhány itt látható) mellett faliszőnyegekre és nagyméretű, néha figurális alkotásokra is szükség volt ? ezek közül néhány a már említett katedrálisba került, de a Manchester University, a Shakespeare Centre, illetve a Kereskedelmi Minisztérium is gazdagodott egy méretes példánnyal.

A legnagyobb megrendelés jó eséllyel az 1965-ben megnyitott manchesteri Piccadilly Hotelhez fűződik, hiszen a Tibor Ltd. a projekt kedvéért több mint hat mérföldnyi, azaz tíz kilométernyi szövetet gyártott:

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Miklos Vincze (@grofjardanhazy) on Feb 10, 2017 at 9:52am PST

A stratford-upon-avoni üzem mindezekhez persze egyedül már rég nem volt elég: a Tibor Ltd. az évtized elejére az Egyesült Királyság legnagyobb, magánkézben lévő, hatvan tervezőt foglalkoztató textilstúdiója volt, a rajzok pedig nyolc gyárban váltak kész termékké.

Ekkorra a stílus is megváltozott: Reich az ötvenes évek közepén lassan elhagyta a természetet imitáló, ugyanazokat az elemeket ismétlő mintákat, egy feleségéről készült fotó hátterében látható kőfal fény-árnyék hatásai által ihletve létrehozta a Fotextur eljárást, melynek keretében a művész egy természetes képződményről készült fotó negatívját és pozitívját dolgozza fel, előbb szétvágva, majd újra összeillesztve a képet.

Az ihletadó fotó

Az Avon partján készülő fotókat, illetve azok feldolgozását illetve a végeredményt a British Pathé egy 1957-ben készített rövidfilmje is megörökítette:

A nemcsak kárpitokon és szőnyegeken, de táskákon és kerámiatárgyakon is alkalmazható Fotextur csakhamar sikeres lett, a kor művészeti lapjai rajongtak érte: a Design című lap egyszerűen csak forradalmi újításként emlegette, a Council of Industrial Design (Formatervezési Tanács) képviseletében pedig Fülöp herceg a tanács frissen megalapított dizájndíjával tüntette ki a még mindig csak negyvenéves alkotót.

Színek

A Pantone világszerte használt, a hatvanas évek hajnalán született színegyeztető rendszere nélkül egyetlen tervező sem ugyanazt az árnyalatot látná viszont a nyomdából érkezett végeredményen, létezése így nélkülözhetetlen. Reich ebben is jócskán megelőzte az amerikaiakat: 1953-ban szabadalmaztatta az azonos elvet követő Collingót, az azonban nem terjedt el, a Fotextur továbbfejlesztéséből 1960-ban született Colotomicnál azonban nélkülözhetetlen volt, hiszen a vásárló három színcsoport egy-egy tagjának tetszőleges keverésével saját árnyalatot készíthetett, majd rendelhette azt meg.

Reich Tibor nem csak textil-, de kerámiatervezőként, illetve építészként is kivételes tehetség volt: 1952-ben, a háromdimenziós élményt adó anyagok sikerét látva Tigo-Ware néven egy egész, ugyanazon elvet használó termékskálát tervezett, melyeket másfél éven át a stúdióban gyártott, a hirtelen sikerre való tekintettel azonban át kellett állnia az ipari tömeggyártásra. A sajátos humorral operáló, a használati tárgyaktól a szobordíszekig terjedő, matt tárgysorozat egyik fontos ihletője a magyar népművészet volt, darabjai pedig ma is szép számban, de magas áron bukkannak fel a brit régiségboltokban, illetve online árveréseken.

Karen Bryan / Flickr

Ugyanez az ihletforrás nem figyelhető meg a Bauhaus funkcionalista elveit mindvégig szem előtt tartó Reich saját maga számára tervezett, 1956-ra elkészült házában, melyet nem csak otthonként, de kiállítótérként, illetve az új munkák egy nyüzsgő otthonban való kipróbálására is használt.

Az atomkor csúcsán járva nem meglepő, hogy a tervező a beton, az acél, illetve a fa- és az üvegfelületek keverése mellett a futurisztikus részletekkel sem spórolt: belső kertek, tolóajtók, kreatív gyerekszobák, élénk színek, illetve a nemes egyszerűséggel csak lángoló hagymaként emlegetett nyitott kandalló tette egyedivé a nemes egyszerűséggel csak Tibor House néven elhíresült épületet, ami hosszú éveken át nyitva állt a sajtó képviselői előtt, akiket a pár

mindig borral és gulyással fogadott.

A hetvenes években aztán minden megváltozott: a folyamatos fejlődést mutató cégeket ? köztük a Tibor Ltd-t ? lassan ellehetetlenítették az egyre nagyobb számban megjelenő olcsó másolatok, a központi épületet elmosó 1977-es árvíz után pedig Reich inkább a végleges bezárás mellett döntött.

Karen Bryan / Flickr

Mindez persze nem jelentette azt, hogy Tibor a következő években a pihenésnek szentelte volna az idejét:

tizenötezer vázlatot, elképesztő mennyiségű jegyzetet, illetve hangfelvételt hagyott hátra, de számtalan kisebb-nagyobb találmányt is szabadalmaztatott

? derül ki a The Guardian Sam Reichhel készített interjújából, aki egy évnyi kutatás és szervezés után, két textilművész segítségével újra talpraállította az egykori vállalatot, remélve, hogy az hosszú időn át helytáll majd a brit piacot is uraló retrólázban. Nem ő persze az egyetlen, aki Reich munkáit a mai otthonok részévé szeretné tenni, hiszen a Forbo például újra készleten tartja az ötvenes években született Flotex szőnyegeket.

Reich Tibor mindezt sajnos már nem érhette meg: röviddel 79. születésnapja után, 1996. február 3-án hunyt el, felesége, az orosz felmenőkkel rendelkező koncertzongorista, Freda Caplan (1920-1997) pedig alig egy évvel később követte.

Európa legnagyobb modellautó-gyűjteménye

Reich mindkét, növésben lévő fiát autómodellekkel halmozta el, a gyűjtőszenvedély azonban néhány év múlva mindhármukat elragadta. A változatos méretű tárgyak lassan megtöltötték a teljes lakást, felesége pedig kijelentette: ?a modelleknek menniük kell, hogy legyen helyünk hol élni?.

1963-ban Lord Montagu of Beaulieu segítségével megszületett tehát a Model Car Museum, ami a hetvenes évek közepére Európa legnagyobb hasonló gyűjteményévé vált. A harmincezer darabos kollekció ma a Coventry Transport Museum része:

The post A nácik elől menekülő magyar textiltervező, aki kiszínezte a háború miatt beszürkült Angliát first appeared on 24.hu.