Jimmy McGovern szokásához híven ismét a bűn lélektanát boncolgatja nagy erőkkel. A brit forgatókönyvírónak köszönhetjük többek közt az Accused című antológiasorozatot, amelyben a legkülönfélébb bűnösök állnak bíróság elé, vagy a Crackedet, amelyben pszichológiai bűneseteket göngyölít fel két nyomozó. McGovern ezúttal sem tágított a bűn témakörétől: most egy börtönben zárt össze tragikus sorsú embereket. A Letöltendő idő különösebb hírverés nélkül úgy lett az utóbbi évek legizgalmasabb börtönsorozata, hogy a börtönös kliséket messze elkerülve mesél a bűnhődésről és a feloldozásról ? vagy épp annak elérhetetlenségéről.

Sean Bean börtönben, Stephen Graham a börtönőre ? csupán ennyi információ birtokában az ember azt gondolhatná, hogy nagyobb eséllyel a Halálsoront idéző baráti viszony alakul majd ki kettejük között, esetleg egy szadista börtönőrről van szó, aki megkeserítené az elítélt börtönbéli tartózkodását. Nem is tévedhetnénk nagyobbat:

a Letöltendő idő valójában két rabról szól teljesen függetlenül attól, kin milyen egyenruha van, és melyik oldalán áll a rácsnak.

Mark Cobdenről már első blikkre lerí, hogy épp az a fajta szelíd lúzer, akinek semmi keresnivalója a börtönben, pont ezért kerül be. Az is látszik viszont rajta, hogy nincsen rendben az élete: évtizedek óta tartó alkoholizmusával lassan, de biztosan rombolja szét családját, hogy aztán végül egy részegen okozott balesettel a börtönben találja magát. Cobden elsőbálozó börtönlakója a nézői szempontot képviseli, vele együtt lépünk be mi is a rácsok közé, ahol a férfinak az az egyetlen célja, hogy szépen meghúzza magát, miközben némán vezekel a bűneiért. Eric McNally a börtön régi motorosa, szigorú, de igazságos őrként felügyeli a rendet mindenféle látványos jópofizás nélkül, de oda is csap, ha kell. A köztiszteletben álló őrt aztán olyan cselekedetekre kényszerítik, amelyek nem különböznek nagyban azoktól, amelyeket az általa őrzött emberek elkövetnek. A Letöltendő idő Cobden és McNally különálló útját mutatja be, amely olykor összefonódik, hogy a bűn, a bűnhődés, a lelkiismeret és a megbocsátás kérdését a lehető legalaposabban járja körül.

Bár az általuk elkövetett bűn természete nem is állhatna távolabb egymástól ? Cobden bűne, az emberölés nyilvánvalóbb és súlyosabb, McNallyé sokkal inkább esik a megbocsátható kategóriába ? tetteik következményeivel mindketten szembesülnek, ki előbb, ki később. Helyzetük teljesen más, mozgatórugóik szintén, mégis ugyanazok a folyamatok mennek bennük végbe, ahogyan a kényszer hatására újra és újra belekényszerülnek a rosszba. Útjuk mégis ellentétes: Cobden őszinte vezeklésével a megváltás felé menetel igencsak rögös úton, McNally viszont egyre lejjebb csúszik a bűn spiráljában.

Ezzel együtt válik nyilvánvalóvá, hogy bizonyos esetekben a teljes megváltás esélytelen, Cobden szála mégis sallangmentesen, illúziók nélkül mutatja be, hogy bár sosem lehet tisztára mosni egy gyilkos lelkiismeretét, el lehet érni azt a pontot, amikor enyhülhet a kínzó lelkiismeret-furdalás.

A Letöltendő idő inkább a bűnhődés lélektanát boncolgatja, minthogy a börtönélet ezerszer látott epizódjait mondaná fel újra. Persze, itt is megvannak a már ismert panelek ? a félelmetesnek tűnő, de jólelkű rabtárs, a fülkében eldugott telefon vagy a szívességekből magának trónt építő kiskirály ?, és naturalista jelenetek is akadnak szép számmal, a lélek börtönének bemutatása sokkal izgalmasabb ennél, és szerencsére ezen a téren működik igazán jól a sorozat.

Sean Bean félelmetesen jó a teljesen összetört rab szerepében, a karizmatikus színész talán akkor volt utoljára ennyire esendő, amikor a Trónok harcában a Lannisterek lándzsát döftek a lábába. Visszafogott alakításával tökéletesen hozza a hajlott hátú, bukott irodalomtanárt, aki csak szenvedne csendben a börtönben, de nem hagyják. Hozzá hasonlóan briliáns Stephen Graham, aki ismét bizonyítja, hogy a britek egyik legjobb karakterszínésze: McNallyként úgy építi fel a morális kérdésekben ingoványos talajra tévedő, kőkemény börtönőrt, hogy a néző egyszerre szánja és drukkol neki: csak le ne bukjon.

Bár az Letöltendő idő kettejük jutalomjátékára épül, egy sor remek mellékszereplő szála gondoskodik arról, hogy még árnyaltabb legyen a probléma, egyúttal arcokat kapjanak a társadalom kirekesztettjei. Van itt olyan gyilkos, aki azért szúrt, nehogy hülyének nézzék a kivont késével, van írástudatlan elítélt, de olyan tinédzser is, aki békés családi környezetből toppant be a börtönbe. Vannak függők, akiket épp a börtön gyógyít ki évtizedes addikciójukból, de olyan is, aki a börtönben válik valami rabjává. A másik oldalon akadnak olyan segítők, akik meglátják az esélyt a megváltásért esedezőkben, a családtagok, akik vagy azonnal elhatárolódnak, vagy kitartanak börtönviselt szerettük mellett ? így áll össze a teljes kép az igazságszolgáltatás és a büntetés-végrehajtás mechanizmusairól, melyeket nem titkoltan bírál is a sorozat, és amely mögött végső soron mégis csak emberek állnak. Az arányokat is épp jól találja el a sorozat, épp annyit kapunk a sorsokból, hogy világossá váljon:

a vezeklés nem a börtönkapunál kezdődik ? ha egyáltalán elkezdődik ? és nem onnan kilépve ér véget.

A Letöltendő idő a maga három részével sallangok és a hatásvadászat legcsekélyebb jele nélkül épít fel egy olyan börtönt, amelyben nem csak rács és szögesdrót választja el az embereket a szabadságtól. Nincsenek benne fellengzős pillanatok a teljes megváltásról, nem mosdat ki egy gyilkost abból a bűntudatból, amely kitörölhetetlen része marad, inkább azt mutatja be, hogyan és mennyire alkalmazkodhat egy vétkes lélek azokhoz a béklyókhoz, amelyek örök életében elkísérik.

Letöltendő idő (Time), 2021, 3 epizód, elérhető az HBO GO kínálatában. 24.hu: 10/9

The post Sean Bean börtönét nem csak rácsok szegélyezik first appeared on 24.hu.