:

A győriek kapusa kivédte az olimpiai bajnokok szemét a vb-döntőben

A győriek kapusa kivédte az olimpiai bajnokok szemét a vb-döntőben
  • 24.hu
  • 19 Dec, 2021
  • Címkék: #

Norvégia 29-22-re legyőzte az olimpiai bajnok Franciaországot a női kézilabda-világbajnokság döntőjében.

Sokkal jobban kezdtek a franciák és 6-6 után sikerült egy kiváló sorozatot produkálniuk, amivel 12-7-re elhúztak. Nagyon idegesen játszott mindkét csapat, többször elcsérélték magukat a felek, technikai hibákat, lépéshibákat produkáltak. Félidőre négy gól megmaradt az olimpiai bajnok előnyéből, ám a hatalmas fordulat ezután jött.

Norvégia elképesztő lendülettel vetette magát játékba térfélcserét követően, de a legnagyobb változás, hogy a Győri Audi ETO KC kapusa, Silje Solberg kezdett Lunde helyett és egészen káprázatosan kezdett védeni. A norvég játékos egyetlen lövést hárított az első félórában, fordulás után viszont 12 védéssel sokkolta ellenfeleit.

A norvégok öt perc alatt megfordították a meccset (18-17), ezután pedig a franciák elkezdtek rettentően pánikolni, idegeskedni. Solberg védései mellett a védekezés és a támadás is feljavult a skandinávoknál, az utolsó tíz percre teljesen összeomlott az olimpiai bajnok. Végül egészen hihetetlen, de hét góllal nyert Norvégia.

????? Norway were there for their date with history ? They outscore France and become the new world champions, reaching four gold medals in the flagship event ? #Spain2021 #sheloveshandball pic.twitter.com/lq7pSpVq65

— International Handball Federation (@ihf_info) December 19, 2021

Solberg 50 százalékra húzta föl a védési hatékonyságát és összesen hat gólt kapott a második félidőben. A százszázalékos francia csapat egyedül a döntőt veszítette el a világbajnokságon. Korábban a bronzmeccset is skandinávok nyerték, Dánia 35-28-ra verte Spanyolországot.

Végeredmény – Női kézilabda-világbajnokság, döntő

Franciaország-Norvégia 22-29 (16-12)

a harmadik helyért:
Spanyolország-Dánia 28-35 (16-13)

The post A győriek kapusa kivédte az olimpiai bajnokok szemét a vb-döntőben first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés