:

Rejtélyes repülőgépet szúrtak ki a Google Térképen

Rejtélyes repülőgépet szúrtak ki a Google Térképen

Egy redditező által posztolt kép szerint a Google Térképen egy amerikai repülőgép látható a kínai légtérben repülve, ami mögött a fórumozók a Kína és az Egyesült Államok közti fokozódó feszültséget sejtik ? írja a Mirror. A dolognak szerintük köze lehet ahhoz, hogy Kína nemrég bejelentette igényét Tajvanra, a délkeleti partjaitól mintegy 100 mérföldre fekvő szigetre. A kínai rezsim régi vágya, hogy visszakaparintsa a szigetországot, és mintha most látnák erre elérkezettnek az időt. Egyre inkább attól lehet tartani, hogy a két állam között fegyveres konfliktus alakulhat ki.

Tajvanon az utóbbi időszakban a kínai katonai tevékenység is aktívabb a helyi beszámolók szerint, beleértve a tajvani légtérben tartozódó repülőgépeket, és a partokhoz közeli hajókat. A Google Térképen kiszúrt kétszemélyes lopakodó úgy néz ki, mint az Egyesült Államok Légierejének B2-es lopakodó nehézbombázója, de ezt elég nehéz meghatározni, mert a felvétel elmosódott – vélhetően a légijármű gyors mozgása miatt. A felvételt közzétevő netező azzal a kommentárral osztotta meg találatát, hogy ?a Google Térkép képes látni a lopakodókat?.

Reddit / Google Maps

Chiu Kuo-cheng tajvani védelmi miniszter októberben arról beszélt, hogy 40 éves mélypontra süllyedt a kapcsolatuk Kínával, és 2025-től bármikor valószínűsíthető az invázió. Elismerte, a kínaiaknak már most meglenne ehhez a kellő erejük, de egyelőre nem indítanak háborút, mert ahhoz egyéb szempontokat is figyelembe kell venniük.

Tajvan biztonsága alapvetően az Egyesült Államoktól függ, hiszen az amerikaiak látják el őket fegyverekkel. Egy ? 1979-ben kötött ? megállapodás értelmében az USA beavatkozhat egy katonai megszállás esetén Tajvanon, de nem kötelező érvényűen, tehát a döntés az ő kezükben van. A kínai rezsimet ebben a játszmában önmagában az amerikaiak jelenléte is zavarja, akik ráadásul egyre szorosabb kapcsolatot ápolnak a térség egyéb szereplőivel is.

A diplomáciai játszma viszont nemzetközi szinten is egy újabb szintre léphet, mert háború esetén Joe Bidennek döntenie kell, mihez kezd. Elemzők szerint nehéz elképzelni, hogy az amerikaiak magukra hagynák a tajvaniakat, ám az, hogy milyen formában sietnének a segítségükre, nagyban függ attól is, milyen a támadás ereje és intenzitása.

Biden azt közölte, megállapodtak Hszivel, hogy tartják magukat a tajvani egyezséghez. Feltehetően az ?egy Kína politika?-elv elfogadására utalt, amivel Washington Kínát ismeri el önálló államként, nem Tajvant, miközben utóbbival félhivatalos diplomáciai kapcsolatokat ápol. Az amerikai elnök nyilvánvalóan enyhíteni akarta a feszültséget, más kérdés, hogy képes-e ezzel megnyugtatni a kínaiakat.

Kapcsolódó Egyre fenyegetőbb a légi parádé Tajvannál, Kína mintha invázióra készülne Az elmúlt napokban rekordszámú vadászgép és bombázó repkedett Tajvan légvédelmi zónájában. A kínai rezsim régi vágya, hogy visszakaparintsa a szigetországot, és mintha most látnák erre elérkezettnek az időt. Tajpejben felkészültek a háborúra, és azt közölték: a végsőkig harcolnának. Dömös Zsuzsanna további cikkei Megugrottak a chipek eladási számaiAzonnal törölje ezt az alkalmazást, ha ott van a mobilján!Posztumusz kegyelmet kaptak az évszázadokkal ezelőtt kivégzett boszorkányok

The post Rejtélyes repülőgépet szúrtak ki a Google Térképen first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés