:

Másfél millió forintért kelt el a világ egyik legkisebb könyve, ami akkora, mint egy ceruzahegy

Másfél millió forintért kelt el a világ egyik legkisebb könyve, ami akkora, mint egy ceruzahegy
  • 24.hu
  • 20 Dec, 2021
  • Címkék: #

4200 eurót, azaz több mint másfél millió forintot fizetett egy névtelen gyűjtő a világ egyik legkisebb könyvéért egy brüsszeli aukción ? írja a Guardian. Az öt milliméter széles és ugyanilyen hosszú könyvet kissé nehézkes lapozgatni, de nem is feltétlenül letehetetlen tartalma miatt különleges: a Miatyánk szövegét tartalmazza hollandul, angolul, franciául, németül, spanyolul és svédül. Az apró könyv értékét 1000 és 1500 euró közé becsülték, ám az ismeretlen vevő végül ennek sokszorosáért vette meg. Henri Godts, az aukció vezetője a lapnak elmondta, hogy a kis könyvet szabad szemmel lehetetlen elolvasni, nagyító kell hozzá.

A könyv egyike annak a néhány száz példánynak, amelyet a mainzi Gutenberg Múzeum 1952-ben egy jótékonysági akció keretein belül adott ki. A könyvek megvásárlásából befolyt összeget az épület felújítására szánták, amely a második világháború alatt sérült meg.

Bár az elárverezett könyv nagyjából akkora, mint egy ceruzahegy, a miniatűr könyvek közt már-már óriásnak számít: 2016-ban Vlagyimir Aniszkin, orosz mikro-miniatürista például 0,07 milliméterszer 0,09 milliméteres könyveket készített, amelyet félbevágott mákszemekre helyezve mutatott be. Aniszkin a korábbi Guinness-rekordert célozta meg: a kanadai kutatók által gyártott Teeny Ted from Turnip Town című könyv 0,07-0,1 milliméteres méretekkel rendelkezett, ám az orosznak vélhetően nem sikerült hitelesíttetnie az eredményt, mivel a mai napig a kanadaiak rekordja szerepel a könyvben.

The post Másfél millió forintért kelt el a világ egyik legkisebb könyve, ami akkora, mint egy ceruzahegy first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés