:
Breaking News

15 ezer égővel díszítették fel a házukat, a szomszédok csattanós választ adtak

15 ezer égővel díszítették fel a házukat, a szomszédok csattanós választ adtak
  • 24.hu
  • 20 Dec, 2021
  • Címkék: #

Egy házaspár évről évre 15 ezer égőből álló karácsonyi fénysorral díszíti fel az otthonát a kanadai Warman városában. Az elmúlt néhány esztendőben igazi helyi nevezetesség lett a világító ház, az ünnepekig sokan látogatnak el ide, hogy néhány fotót készítsenek róla.

Auryn Kucheran arról beszélt, mivel óriási sikert aratott tavaly is a dekoráció, idén is úgy döntöttek, hogy fényárba borítják az ingatlant.

Mivel szomszédjaik, Chris Boechler és Mandie Scrivens nem tudták felvenni velük a versenyt 2021-ben sem, meglehetősen kreatív módon csatlakoztak a díszítéshez, írja a Daily Mail.

A pár nemes egyszerűséggel kirakott egy fénylő feliratot, amin az áll: ?Ditto?, azaz ?dettó? vagy ?ugyanaz?. Mellette pedig a nyíl a szomszéd villára mutat.

Sértődés nem lett belőle, sőt, a Kuceranék jót mosolyogtak az egészen, mint mondták, náluk jobb szomszédokat el sem tudnának képzelni.

Azóta egyébként még nagyobb a forgalom a környéken, mert már az is lelassít nevetni egy jót, akit eddig a kivilágított ház nem hozott különösebben lázba.

Kapcsolódó Bámulták a macskák a karácsonyfát, így derült ki, hogy életveszélyes vendég bujkál rajta A dél-afrikai család először arra tippelt, egy egér lehet az ágak között. Nem az volt.

The post 15 ezer égővel díszítették fel a házukat, a szomszédok csattanós választ adtak first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés