:

Szétverte a munkások buszát, majd ledőlt egy ülésre szundítani

Szétverte a munkások buszát, majd ledőlt egy ülésre szundítani
  • 24.hu
  • 21 Dec, 2021
  • Címkék: #

Felöntött a garatra, majd megrongálta az utcán parkoló munkásokat szállító buszt egy férfi december 19-én éjszaka, Adony Szőlőhegyen.

A  Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a helyszínre érkező egyenruhások látták, hogy az említett jármű, vezető oldali ablakát betörték, a szélvédő pedig több helyen is berepedt.

police.hu

Buszba belépve észlelték, hogy hatalmas a káosz, a műszerfalat összetörték, egy részét kidobták az ablakon, a kormánykerék melletti kapcsolóknak pedig csak a hűlt helye maradt. Az okozott kár több millió forint.

police.hu

Az egyenruhások egyre beljebb haladva, nagy meglepetésükre az egyik ülésen megtalálták a feltételezett elkövetőt, aki az előzőleg elfogyasztott alkohol hatására és cselekedeteiből eredő kimerültsége miatt békésen szundikált.

A 20 éves érdi férfit felébresztették, elállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol nagyobb kárt okozó rongálással gyanúsították meg, melynek során részbeni beismerő vallomást tett.

The post Szétverte a munkások buszát, majd ledőlt egy ülésre szundítani first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés