:

Falus András: Fentről erőltették, hogy az OGYÉI adjon engedélyt a Szputyiknak

Falus András: Fentről erőltették, hogy az OGYÉI adjon engedélyt a Szputyiknak
  • 24.hu
  • 22 Dec, 2021
  • Címkék: #

Falus András immunológus is tagja volt annak a szakértői gárdának, akiket az OGYÉI arra kért fel, hogy a keleti vakcinák teszteredményeiről szakvéleményt fogalmazzanak meg. Az akadémikus szerdán a Klubrádióban beszélt a szupergyors engedélyezési folyam részleteiről. Elmondta, hogy eddig titoktartás kötelezte hallgatásra, azonban mivel a dokumentumokat a per eredményeképp nyilvánosságra hozták, semmi nem gátolja, hogy véleményét kifejtse.

Falus elmondta, hogy az oltóanyagok biztonságosságát vizsgáló tesztek része az, amikor tengerimalacokon, egereken próbálják ki a vakcinát. Ezeket a teszteket hosszadalmas, vizsgálatokkal kiegészített, részletes jegyzőkönyvek összeállítása követi, és csak ezt követően kezdhetik meg a hatékonysági vizsgálatot. Falus szerint az orosz oltóanyag esetében, hiába kapták meg a dokumentációt, azok lényegesen rövidebbek, ennek megfelelően hiányosabbak voltak, mint az akkor már elérhető AstraZeneca dokumentációi. A hiányzó adatokra rákérdeztek ugyan, de azon kívül, hogy egy kiküldött delegáció megtekinthette a Szputnyik V gyártását, nem kaptak bővebb tájékoztatást.

Egy rápillantás a gyártósorra, az égvilágon semmi információt nem ad

– közölte Falus, ezért több szakértővel együtt otthagyták az tesztfolyamatot.

Egyértelműen felülről jött hatás miatt döntött úgy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) vezetősége ? nem is tehetett volna másképp ?, hogy a Szputnyikot átengedik

– mondta Falus, aki elmondta azt is, hogy később ugyan kiderült, hogy a Szputnyik működő vakcina, de ezt bemondásra nem lehet elhinni. A fő probléma az orosz oltóanyaggal az elégtelen gyártási kapacitás volt.

A Sinopharm esetében komolyabb gond volt, hogy az engedélyezésének pillanatában ? ekkor Falus már nem volt a szakértők közt ? nem voltak ismertek a klinikai tesztek harmadik fázisának részletes adatai, de azt tudni lehetett, hogy alig vizsgálták az oltóanyagot időseken.

Kapcsolódó Sok aggályuk volt a szakértőknek a keleti vakcinák miatt a titkos dokumentumok szerint Pereskedés után adták ki a magyar hatóságok a keleti vakcinák engedélyeztetési eljárása során keletkező dokumentumok egy részét. Fontos részleteket azonban kitakartak.

Az ügy nem ért ezzel véget, mivel az átadott dokumentumok számos, lényegi információt tartalmazó részét kitakarták, ezért a Transparency büntetőfeljelentést tett az OGYÉI-vel szemben közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt.

The post Falus András: Fentről erőltették, hogy az OGYÉI adjon engedélyt a Szputyiknak first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés