:

Új terminált építenek a debreceni repülőtéren

Új terminált építenek a debreceni repülőtéren
  • 24.hu
  • 23 Dec, 2021
  • Címkék: #

Évi hárommillió utas kiszolgálására alkalmas új terminált, új kifutópályát és gurulóutakat építenek, illetve kisgépes zónát is kialakítanak az elkövetkező években a debreceni repülőtéren – jelentette be a város polgármestere csütörtökön a légikikötő fejlesztésére kiírt tervpályázat eredményhirdetésén az MTI tudósítása szerint.

Papp László azt mondta, Debrecen gazdasági fejlődése indokolttá teszi a repülőtér kapacitásának növelését.

A kormány és az önkormányzat között folyamatban vannak tárgyalások, amelyek eredményeként az állam belép a repülőteret működtető társaságba. Az erről szóló előterjesztés januárban kerül a városi közgyűlés elé – jelezte a polgármester.

Papp László bejelentette: az új terminálépületre, kifutópályára, gurulóutakra, kisgépes zóna kialakítására kiírt nyílt tervpályázatra hét pályamű érkezett, közülük egyhangú döntéssel ötöt díjazott a bírálóbizottság. Az első díjat a Bord Építész Stúdió Kft. terve kapta.

A polgármester jelezte: több pályázatban is olyan értékes megoldások születtek, amelyeket tovább visznek majd a végleges tervezésnél.

Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője jelezte: a kormány döntése értelmében két nagy nemzetközi jelentőségű repülőtér működik az országban, a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér és a debreceni.

A kormány mindkettő esetében lépéseket tett, hogy állami tulajdonba kerüljön, ami a garanciája  a hosszútávú, sokmilliárdos fejlesztéseknek – fűzte hozzá a kormánypárti politikus.

The post Új terminált építenek a debreceni repülőtéren first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés