:

James Franco szexfüggőséggel küzd, saját tanítványaival is lefeküdt

James Franco szexfüggőséggel küzd, saját tanítványaival is lefeküdt
  • 24.hu
  • 23 Dec, 2021
  • Címkék: #

James Franco beismerte, hogy korábban több tanítványával is lefeküdt, akik az ő színésziskolájába jártak. A színész most beszélt először hosszabban az ellene közel négy éve felhozott vádakról, valamint szexfüggőségéről is vallott Jess Cagle podcastjában.

Elmondta, hogy hiba volt lefeküdnie azokkal a nőkkel, még ha akkoriban ezt nem is így gondolta.

Akkoriban, azt hiszem, úgy voltam vele, hogy ha konszenzuális volt, akkor rendben van. De akkoriban nem volt tiszta a fejem

? fogalmazott hangsúlyozva, hogy ezzel együtt nem az volt a célja az iskola megalapításával, hogy nőket csábítson el. Franco most először beszélt erről a témáról bővebben azóta, hogy közel négy évvel ezelőtt öt nő is megvádolta a színészt szexuális zaklatással.

Kapcsolódó Már öt nő vádolja szexuális zaklatással James Francót Növekszik a botrány a vasárnap este Arany Glóbusszal kitüntetett színész körül.

Később Franco ellen ketten pert is indítottak, melyben azzal vádolták meg, hogy egykori színésziskolájában kihasználta a nőket, és hogy fiatal nőket vett rá arra, hogy explicit szexjeleneteket forgassanak. A színész akkor 2,2 millió dollárt fizetett a perben.

A színész a mostani nyilatkozatában arról beszélt, szexfüggősége akkor kezdődött, miután lejött az alkoholfüggőségéről ? ami egyébként meglehetősen gyakori függőknél: leszoknak egyvalamiről, de rövid időn belül valami mástól kezdenek függeni. A podcastban Franco elmondta azt is, hogy az utóbbi években sokat dolgozott azon, hogy változtasson a szexfüggőségén. ?Nem akartam bántani senkit” ? hangsúlyozta.

The post James Franco szexfüggőséggel küzd, saját tanítványaival is lefeküdt first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés